Musztafával
A házak általában (!) befejezetlenek, a tetejükön oszlopok, vascsövek, drótok emelkednek az ég felé. Az egyiptomiak minden fiúgyermeküknek építenek egy emeletet a sajátjuk fölé, hogy abba hozzon feleséget. A befejezetlen házakban várják tehát, hogy a következő fiú is felnőjjön és megnősüljön. S csak a legvégén festik le az épületet, de tetőt akkor sem húznak rá, a házak laposak. Talán azért, mert eső nagyon ritkán esik.
Az utcai árusok olyanok, mint az egyiptomi legyek, mondtam rá diktafonomra, lerázhatatlanok. Nem szabad valamit nézegetni, vagy pláne kézbevenni, mert akkor nem lehet szabadulni tőlük. Az is nagy bakklövés, ha az ember megmondja, milyen nyelven beszél, mert azon a nyelven válaszolnak vissza s többé nincs szabadulás. Az egyiknek (még az elején történt!) megmondtam, hogy magyarul beszélünk, ungarisch, mire megszólalt: Hodzs vadzs? Majdnem hasraestem a meglepetéstől!
Egy jó módszert talált ki Pai. Ha kértek valamiért mondjuk 30 lírát, azt válaszolta, ad egyet. Akkor gúnyosan kikacagták, hogy hova gondol, de „lekoptak“. Egyedül ez használt. Az, hogy drága, vagy nem kell, vagy nem érdekel, az nem volt hatásos. Különben szívesen veszik az alkudozást, sőt el is várják.
Musztafa erőszakkal invitált be az üzletébe. Azonnal kezembe nyomott ajándékként egy szkarabeusz szobrocskát: szerencsét hoz! – biztosított róla németül. Azt nem mondta, hogy kinek, nekem-e, avagy neki. Lefényképeztem, majd küldök neki fotót, ha sikerül a felvétel. (Sikerült). Megtudtuk, hogy az anyjáé az üzlet, akit Fatimanak hívnak, de ő árul az üzletben, mert Egyiptomban a nők nem dolgoznak. Amint kiléptünk a járdára, odasúgta: na látja, mondtam, hogy szerencsét hoz a bogár! Nézze meg, a turisták máris megálltak a kendőim előtt. Azzal otthagyott minket faképnél, s nyomult hozzájuk alkudozni.
Hozzászólások