Ildikó írta:

Tudjátok mi jutott eszembe? Piroska az egyetlen, aki személyesen ismer mindőnket, s olyan jó kis csapatot alakított ki. Biztos valami varázserő rejlik benne, vagy én nem tudom mi. Mindenesetre általa a világ minden tájáról idecsöppenve közel érezhetjük magunkat egymáshoz. Izgulunk Erzsikéért, hogy sikerült-e a szemműtéte, örülünk Enikő vidám kurjongatásainak, – szinte még halljuk is, és feldob bennünket, ha elszontyolodnánk egy kicsit, együtt örülünk Tibor sikerének, bátorítjuk Piroskát “ültessen” még tengernyi kedves virágot nekünk. És most jutott eszembe, hogy keressük Ibit, aki egy ideje nem jelentkezett nálunk.
Hahó Ibi, hol vagy? Hiányzol!

 

Nagyon szépet írtál Ildikó!!! Finom reggeli csemege volt, amit többször is elolvastam.

Csak aki fogni képes a “varázs-hullámaimat”, azt tudom “fogva tartani”. Akit csak megérint a hullám, az hamar kilép a keretből. Sok eset bizonyítja ezt.

De, hogy ez a mi kis csapatunk nagyszerű, összetartó, azt aláírom!!!  Együtt drukkolunk, örülünk egymás sikereinek, mint most a Tiborénak, vagy aggódunk ha valamelyikünknél problémák adódnak. Pillanatnyilag Erzsikének szorítjuk markunkat. Úgy érzem, igazi közösségi szellem uralkodik társaságunkban, amelyből erőt meríthetünk mindnyájan.

Igazam van?