Már a fekete, very british taxiban ültem, a szálloda felé tartva, mikor Pali telefonált, hogy nyugodtan menjek el a Szt.Pál székesegyházba, mert ő még két óra hosszat foglalt. De hogy mondjam meg a sofőrnek- kérdeztem,- hisz már robogunk haza.
Add oda neki a telefont!- hangzott az utasítás. Akként cselekedtem. Megkopogtattam az ablakot s előrenyújtottam a készüléket, hallgassa meg a fiam utasítását. Megértette s szó nélkül fordult is vissza. (Nem beszédesek a sofőrök, mert el vannak választva üvegfallal az utastértől. (Le se tudtam volna tehát lőni, még ha akartam volna sem.)
A főportál elött álló Anna királynő állószobrára esik tekintetem. 17 terhesség után csupán 5 élő gyermeket szült s egyik sem érte meg a felnőttkort. Ez a Stuart vonal kihalásához vezetett, mely Stuart Mária halálával („végemben a kezdetem“, ahogy mondotta), illetve a fia, Jakab trónralépésével kezdődött, s ennek a vonalnak Viktória volt a legkiemelkedőbb alakja.
De Anna királynő szobra nem az említettek miatt került ide, hanem azért, mert az ő uralkodása alatt fejezték be a templom építését.
A St.Paul körül feliratok figyelmeztetik a turistákat, hogy vigyázzanak, mert zsebtolvajok nyúlhatnak táskájukba, miközben tekintetüket a magasban legeltetik. Szorítom tehát táskámat, bár sok pénzt nem találnának benne.
Ez a templom nagy események színhelye volt: Churchill temetése, Charles és Diana esküvője. Mikor ez utóbbit néztem a tévében, nem sejtettem, hogy én is elkerülök egyszer ebbe a templomba,- mondtam rá készülékemre a bevezető mondatokat. De még azt sem, hogy így végződik házasságuk.
Az architektus, matematikus, asztronómus, felfedező Sir Christopher Wren mesterműve a 35 évig tartó újraépített Szt. Pál katedrális, melynek növekedését a mester a Temze túloldalán lévő lakásából figyelte nagy elégtétellel. A király, 2.Károly teljes bizalma kifejezéseként még a munkálatok megkezdése előtt lovaggá ütötte az architektust. Innen a Sir cím.
Püspöktemplom, mely nevét a város védőszentjéről, Szent Pálról kapta. Ez már az ötödik templom ezen a helyen, 1675-1710 közt épült és azóta szinte változatlanul áll. Wren fia fejezte be, a mester már akkor halott volt. Élt 91 évet.
A déli fronton van egy érdekes kő, mely a leégett templomból származik, a romok között találták az eltakarítási munkálatok során s melyet elsőként, alapkőként raktak le az ujjáépítéskor. Egy sírkőnek volt a része, rajta profétikus felirattal“Resurgam” (feltámadok). S feltámadott. A hamuból, akár egy főnix madár. A templom déli homlokzatának timpanonján látható főnix ezt szimbolizálja.
Tisztítják a St.Pault, darukkal van körülvéve. Bizony ráfér a renoválás, mert igen kormos. Jó lenne majd tisztán is meglátnom, dehát tudom, hogy az évekbe telik, így semmi remény.
A templom gótikus, barokk és reneszánsz elemek keveréke. Alapja egy latin kereszt, 157 méter hosszú, 76 méter széles. A város legmagasabb istenháza, melynek legszebb része a kupolája (ez az egyetlen kupolás anglikán templom!) 67 ezer tonna súlyos és 122 magasra nyúlik. A tetején álló lámpás, rajta a kereszttel 700 tonna súlyú. (Csak a római Szent Péter bazilika magasabb).
Nagyharangja (a legnagyobb egész Angliában, közel 17 tonna súlyos) a Great Paul, mely mindennap délben egy órakor öt percen át szól. Ezenkívül csak rendkívüli esetekben. Gyászharang, mely csupán a királyi család tagjainak halálakor, valamint a püspök és a templom dékánjának halálakor szólal meg, de csak abban az esetben, ha még funkcióban érte őket a halál.
A második világháborúban 100 önkéntes tűzoltó védte a katedrálist. A templom középen egy emlékművet állítottak nekik. Megérdemelték.
A faragott főoltár a két világháborúban elesettek emlékműve. Ilyennel még nem találkoztam. Igen szépnek találom ezt is.
Naponta négyszer tartanak istentiszteletet, óránként könyörgést, s az esti zsolozsmát a kórus kíséri.
Belseje kellene csillogjon az aranytól, mozaiktól, plafon freskóktól. Sajnos nem csillog. Kormos, fekete, látszik, hogy renoválás előtt áll.
A templom akusztikája oly tökéletes, hogy fent a kupola Suttogó galériájában a fal mellett elsuttogott szó érthetően hallatszik 30 méterrel távolabb, a szembenlevő oldalon. Ezt sajnos nem próbáltam ki, egyrészt, mert egyedül voltam, nem lett volna akinek suttogjak, másrészt, mert oda külön belépőt kellett volna fizessek. Harmadszor, mert sok-sok lépcsőfokot kellett volna megmásszak hozzá. Onnan betekinthető a templombelső, de ha már ott lettem volna, akkor persze meg kellett volna másszak még pluszban legalább kétszer annyi lépcsőfokot a külső Kőgalériáig, hogy élvezzem az alattam elterülő fenséges kilátást, az egész Londont. A legszebb kilátás a még magasabban fekvő Aranygalériából van.
Tán nem is felfelé, hanem 677 lépcsőfokon lefelé lépkedve lett volna legnehezebb az utat megtenni. Nós mindehhez a lábam azt mondta, hogy “No!” Ezzel a dolog el volt intézve. Mert abban a “No!”-ban az is benne volt, hogy “No kommentar!”
A templomban jóformán keveset nézelődöm, feltekintek a Suttogó galériára, ahova nem akar felvinni a lábam, aztán ösztönömre hallgatva, helyette inkább nyomulok le a kriptába. Látom, oda nem kell külön fizetni.
Tudom, hogy a St.Paul kriptája a legnagyobb egész Európában. S, hogy oda van eltemetve a szobrász Henry Moor, akinek több munkáját láttam szerte a nagyvilágban, utoljára a kanadai Torontóban, előtte Bécsben. Továbbá a trafalgari győztes Nelson admirális nyugszik benne. Koporsóját egy francia hajó fő árbócából készítették s egy fekete-fehér márvány szarkofágba helyezték.
Ott nyugszik Wellington herceg is, a vaskezű generális, a Napoleon bukását eredményező waterlooi győzelem hőse. Oda temették London híres festőjét, Turnert is, meg magát Wrent, a templom építőjét.
Azt is tudom (hisz felkészülve mentem Londonba) hogy Wren emlékművén ez olvasható latinul: Te, aki ezt olvasod, ha egy emlékművet keresel, nézz körül.
Egy falitábla állít emléket az emberiség megmentőjének, a penicillin feltalálójának, Flemmingnek is.
Nem olyan félelmetes, mint Bécsben a Stephansdom kriptája, vagy a császári kripta, szépen ki van világítva, – súgom diktafonomra. Lássam, megtalálom-e az említettek síremlékeit.
Végülis nem került rá sor, elterelődött róla figyelmem. Elmondom miért. A kriptában a síremlékek közt, legnagyobb megdöbbenésemre, valakit Colát látok inni. Ezt a gyalázatot! Amott meg valaki uzsonnázik!
Hát ez mit jelent?! Nem lehet igaz! -nézek körül megdöbbenve. Hirtelen frissen főzött kávé illata üti meg orromat! S íme, mit látnak szemeim! Uram teremtőm! Létezik?! Létezik. Emberek ülnek asztaloknál és kávéznak, falatoznak, beszélgetnek, olvasnak. Pincérek szorgoskodnak körülöttük, hordják ki a rendeléseket. Te jó ég! Hova kerültem?!
Kávézót nyitottak a St.Paul kriptájában! The Chrypt Café (Kriptakávézó)- olvasom a feliratot. Angol humor, állapítom meg. Na, de ezt nekem is ki kell próbálnom! Nyomulok a pulthoz s máris rendelek kávét, hozzá süteményt. Egy waterlooi harcos fehér márvány szoborcsoportjával szembeni üres asztal mellé telepszem. Az elesett harcos lovára dőlve fekszik, fölötte a védőangyal. Amint látom nem igen állt mellé, mikor kellett volna. Most már hiába őrködik felette. Késő. Ezt az élményt! Jaj, nem adnám semmiért, hogy itt vagyok, súgom diktafonomnak.
Pali újra hív, tudni akarja hol vagyok. Mondom, a St.Paul kriptájában kávézom. Nagy kacagás rá a válasza. A telefonbeszélgetésem senkit nem zavar, nem is hallják, mert közben stílszerű templomi muzsika szól.
De jó volna megörökíteni ezt a kripta kávézót, legalább az előttem lévő waterlooi harcost. Egy fiatal pincértől kérdem, szabad-e fotózni? Jaj, azt nem. Ó, igazán, csak egyet, csak ezt az egyetlen szobrot,- egyezkedem vele a mutogatás nyelvén. Oké, de ő nem tud róla, adja tudtomra s azzal hátat is fordít nekem.
Feltöltöm gyorsan az akut, kamar elkattintom a gépet. A villanófényre mindenki felkapja a fejét, de én máris útban vagyok a kijárat felé. Senki nem ragadja ki kezemből a gépet, se nem szid össze. Nyomulok kifelé, gépemben a kinccsel, a waterlooi harcossal. Csak éppen sikerüljön! (Sikerült!)
Kifelé jőve egy prospektust emelek le a polcról s olvasom benne: a Kriptakávéház egy ideális hely arra, hogy az ember kellemes hangulatban elfogyasszon egy pohár italt, egy csésze kávét, vagy harapjon valamit. Vagy egyszerűen élvezze a pihenést…
Ezt az élményt!- gombolom be füligérő szájjal kabátomat a szemerkélő esőben és sietek a megbeszélt helyre, hogy találkozzam a fiammal, hadd meséljem el neki is mit éltem át a mai nap.
Hozzászólások