Radnóton, a ház előtt, nyári napsütésben
Miu-miu szundikál a fa alatt a fűben.
Csend honol az udvaron, falevél se liben,
Alusznak a tyúkok is a rekkenő hőségben.
Lám, most két kis buksifej jön ki az udvarra,
Déli álomból ébredtek a hűvös szobában.
Ábel a kisebbik, alig van kétéves,
A nagyobbik Endre, huncut, nem kétséges!
Néznek jobbra-balra, csillog a kék szemük,
Kipihenték magukat, játszani van kedvük.
Egyszer csak megállnak. A nagy fa kőzelében
Miu-miut látják, elnyúlva a fűben.
Hamisak a kópék, settenkednek csendben,
Nesztelenül lépnek, pillájuk se rebben.
Megvagy, Miu-miu! – szólítják a macskát –,
Aztán hírtelen megfogják a farkát…
Ugrik szegény cirmos, álmából ébredve,
Mászik egyenesen fel a háztetőre!
Nyávog keservesen, felveri a csendet,
Felébreszt álmából minden alvó lelket.
Kacagnak a lurkók pajkos jókedvükben,
Miu-miu nyalakodik kémény tetejében.
M. Simon Katalin
Hozzászólások