Két hét múlva ugyanaz a helyzet. Borcsa nem túl jó szívvel enged el. Megegyezünk fél 8-kor hívom, hogy kezdjék az esti ceremóniát. Nyugodtan rollerezek át a falun, a múltkor is jól ment minden.
Fél 8-kor a telefont egy szeppent hangú Borcsa veszi fel. Közli: a szomszédban vannak.
8.10-kor fújtatok be a házba, a szomszédasszony az ajtóban fogad. Borcsa sírt, nem akart egyedül hazajönni, így ő lekísérte, s azóta őrködik. Mindenki ágyban, engem várnak.
Péter reggel elmeséli, hogy ő egyáltalán nem félt, próbálta Borcsát bátorítani, de nem sikerült. Borcsa azt állítja, azért sírt, mert nagyon hiányoztam.
Túlbecsültem a tűrőképességüket. Megbeszéljük: ezután nem maradnak ketten, csak ha ők akarják.
Hozzászólások