Nehéz időket éltünk az ötvenes évek elején, én alig öt-hat éves lehettem. Dermesztő hideg decemberében, mikor családunk mindhét tagja egyetlen szobában húzódott meg (mert csak az volt fűtve, többre nem jutott), késő éjszaka varrógép kattogására ébredtem. Az én összecsukható ágyam éppen a varrógép mellett volt, s álmos szemeimmel csak annyit láttam, hogy édesanyám valami bordó, fehérpettyes anyagot varr, s máris újabb álomba szenderültem.
És jött a Karácsony…az angyalvárás ártatlan gyermeki izgalmai. Már nem emlékszem, ovódás, vagy iskolás voltam-e akkoriban, de a társaim közül már többen is sugdosták, hogy nincs semmilyen angyal…
Karácsony estéjén újra, hihetetlen módon megjelent a diszektől és a valódi, égő gyertyáktól ragyogó karácsonyfa, mi a csengettyűszóra bementünk a szobába ahol a Mennyből az angyal eléneklése után sor került az ajándékok szétosztására. Mikor a kezembe adott kis csomagot lázas kiváncsisággal bontogattam, a felszakított papirrésen keresztül felém villantak … a fehér pettyek a bordó alapon… Nem is bontottam tovább, ránéztem az én drága jó édesanyámra… s tudatosodott bennem a boldog felismerés: igenis, van Angyal, az én ÉDESANYÁM az Angyal…
Igy álmom nemhogy rombadölt volna, hanem még teljesebbé vált.
Ettől kezdve tudtam, hogy akárki, aki csak szívből ajándékozni tud, Angyal lehet a megajándékozottak számára.
Zsike
Hozzászólások