Kipipáltam a vízipipát

     Most egy olyan élményemet mesélem el, amely egyáltalán nem illik az egyéniségemhez, nevezetesen azt, hogy hogyan pipáltam egy egyiptomi kávéházban!
A bécsi kávéházak világhírűek, melyekbe a hangulat és kávé kedvéért szívesen térek be, mikor alkalmam adódik rá. Kiváncsi voltam, milyenek az egyiptomiak. Mert előtte olvastam róluk. Tudtam, hogy a bazár mellett ott találkoznak legszívesebben az emberek. Azaz férfiak! Mert csak azok járvéházba. Na, de a turizmusnak köszönhetően ma már megengedett külföldi nőknek is, ezért ragaszkodtam egy kávéházi látogatáshoz.
Mondhatom, élmény volt!
Előtte sokat keringtünk Palival Hurghada szűk belvárosi utcáin, köntösös férfiak és hangos utcai árusok közt, hogy megfelelő helységet találjunk. De igen bizalmatlan „lokálokat“ láttunk, sehova nem mertünk betérni. Már éppen indultunk haza, mikor a szállodánkhoz közel egy ideális helyre bukkantunk, egy kelim szőnyeggel letakart süppedő fotelekkel, utcára néző terasszal, színes neoncsövekkel átfont tőrzsű pálmafákkal körülvett kávéházra. Gyorsan beléptünk. Szerencsére találtunk is két ülőhelyet a teraszon. Langyos szél fújdogált.
Rajtam kívül még két nő volt, a többiek mind férfiak, hangos társaság, zajlott benn az élet. Én meg serényen rögzítettem a tapasztaltakat diktafonomra. Fotózni nem mertem, nehogy baj legyen belőle.
A vendégek kisebb-nagyobb hangerővel szórakoznak, – hallgattam vissza itthon a felvett anyagot. Egyesek olvasnak, vagy halkan beszélgetnek (ez utóbbiakról látszik, hogy idegenek), mások sakkoznak, megint mások dominóznak. Közben a tévé is megy, szerencsére tőlünk távol, éppen futballmeccset közvetítenek s amint látom, sokat érdekel az esemény. Az egyik asztalnál cipőpucoló gyermek tisztítja serényen egyik vendég poros lábbelijét, mialatt az újságot olvas. Egy fodrász is ajánlgatja szolgálatát, szeretné meggyőzni Palit, hogy egyezzen bele egy gyors hajvágásba.
A kávé, tea, gyümölcslevek, tejkészítmények mellett az egyiptomi kávéházakban felkínálnak olyasmit is, ami Bécsben nem létezik. Nevezetesen vízi pipát, vagyis sisát. Én nem cigarettázom, de azt mondtam, ha belepusztulok, akkor is kipróbálom. Mert szeretek mindent kipróbálni, nem tudom miért, tán csak, hogy kipipálhassam. Szóval kiváncsi természet lévén, igent mondtam, kérek én is sisát!
Hozta is fürgén a fiatal a pincér az érdekes készüléket, megtöltötte illatosított  dohánnyal s meggyújtotta ízzó széndarabkával, majd elhelyezte nagy ceremóniával előttem, hogy kényelmesen tudjam élvezni.  Amint beleszívtam, megállapítottam, hát ez nem is erős, fölösleges volt félnem tőle.  Utána még sokszor még bátran megismételtem a műveletet, utána viszont hirtelen arra figyeltem fel, hogy forogni kezd velem a világ. A gyomrom hasonlóképpen.
Felálltam kétségbeesetten, hogy baj van, szaladnom kell! De hová?! És hogyan?! Egyedül képtelen vagyok rá!
Szerencsére odaugrott a pincér és megnyugtatott, ne ijedjek meg, csak a sisától szédülök, mindjárt elmúlik, üljek le pár percre. Úgy is tettem és valóban alábbhagyott a szédülésem. Nem szűnt meg, de később a fiamba kapaszkodva haza tudtam menni a saját lábamon.
Ennyi volt.
Megnyugodtam, kipróbáltam, kipipáltam.
Kipipáltam a vízipipát.