Csakhogy a csirkék azon a kemény tojáshéjon nem tudtak kibújni, képtelenek voltak feltőrni. Csak felének sikerült. De még a héj alatti vastag hártyát se tudták áttépni, így kilencen belefulladtak. Pedig nagy csirkék, csodájára járnak a szomszédok, hogy mekkorák egynapos létükre!…Elli végül az utolsó háromnak feltőrte egy fával a héját, a hártyát meg ollóval vágta át. Kibuggyantak belőle az újszülöttek, de egyikük nem volt elég életképes, hamarosan elpusztult. A másik kettőt egy ládába, szénára téve s egy kendővel letakarva a napra tette. Aznap kezdődött a kánikula. Nemsokára megpróbálta behelyezni őket a kotló alá, de az nem fogadta el a “jövevényeket”. Beléjük kapott horgas csőrével. Visszakerültek tehát a szénába, a kendő alá.
Jaj, vajon élnek még ?- lépett oda Elli, abbahagyva a krumpli kapálást.
Jaj, te, te, te!
Mi történt?- ijedtem meg.
Nincs meg csak az egyik. A másikat biztos megette a szomszéd macskája. Jaj, a fene egye meg a macskáját! Fogta a megmaradtat s becsempészte ügyesen a kotló alá.
Szerencsére nem vette észre,- jött be megkönnyebbülve.
Egy jó óra múlva a ládából valami halk csipogás féle hangtöredéket hallott. Hát, ott volt az elveszett! Már majdnem kiszáradt a tűző napon. Alig volt ereje hangot kipréselni kis tüdejéből. De még volt benne élet. Fogta, s bár nem sok reményt fűzött hozzá, de sikerült becsúsztatnia őt is a kotló alá.
Lássuk, megélnek-e.
Hozzászólások