D. Nagy Éva:
A magyar költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta, április 11-én ünneplik a magyarok szerte a világon.
Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.
Jó ok a Magyar Költészet Napja arra is, hogy pár percre lelassítsunk, megálljunk és elgondolkozzunk azon, mi is a költészet, mi is a vers, kik is a költők.
A költészet, poézis szó görög eredetü, és az alkotni, építeni, létrehozni jelentéseket hordozza, „teremtményei“ a költemények, a versek.
A verseken keresztül pontos rajzot kapunk minden korszakról, a társadalmi, kulturális és gazdasági állapotokról. „A vers, a lélek az elme és a szavak virága“-olvastam valahol. Mindezek mellett a versek élményt nyújtanak, kézenfogva vezetnek és segítenek eligazodni az érzelmek és a világ dolgaiban, reményt adnak, gyönyörködtetnek.
.„De hát mi is az a gyönyörködés?” – kérdezi egyik tanulmányában József Attila. Majd így válaszol rá: „Nagy fokú tetszés. Naplemente. Csakhogy vannak művek, melyek, mint a tüzes kemence! Ha belekerül az ember, megpörkölődik és súlyos füstként csapódik a lelke. Meg aztán ugyanaz a költemény egyszer gyönyörködtet, vidít, másszor csüggeszt, úgyhogy szorongok, ismét másszor közömbösen békén hagy.”
A költők, „teremtik“ a költészetet, a szavak akrobatái, olyan csodálatos formában tudják megfogalmazni érzéseinket, vágyainkat, a legrejtettebb gondolatainkat is, amire magunktól nem lennénk képesek.
Juhász Ferenc, költőtársaihoz írt levelében, így ír erről:
„Mesterségünk: a szó, és reményünk: a szó. És mondhatom-e: hogy a szó a mi egyetlen reményünk?….Tudom: a szó nem tudja megváltoztatni a világot, tudom: a költészet nem tudja tüzes árnyékával elfödni a rettenetet, tudom: a szó az anyag legtörékenyebb virága, tudom a szó: az anyag tiszta álma, tudom: a költészet: törékeny mindenség, tudom: a költészet gyötrő boldog esztelenség. Tudom. És mégis hiszek a költészetben és a szóban, hiszek a szó megváltó erejében, mert hiszek önmagunkban, hiszek a lét üzenetében. Amit nekünk kell elmondanunk. Naívnak mondotok, balga tűnődőnek, önhittnek, gyermek-szívű játszadozónak, makacs hívőnek, vaknak és süketnek? Naívnak mondasz szigorú és rettentő világ, te forrongó és építkező század, te szívedben bűnt és bánatot rejteztető jövőidő, korom, éhes és töprengő emberiségem? Hát legyünk naívak költők, barátaim, költő-társaim a világban és e hazában, higgyük, hogy létünk: termékeny kötelesség, higgyük, hogy létünk: a teremtés öröme, higgyük, hogy létünk: hitünk maradandósága… Költők ha találkoznak: a szó hitét és örömét keresik egymás szemében és egymás szívében. Költők ha találkoznak: elhozzák naív hitüket, hogy így is megmutassák: nem reménytelen! A találkozások: talán föloldozások. Költők találkozása: tevékeny bizalom. Hit a szóban és hit az értelemben. Így, egyszerűen. Így, cselekvő bizalomban. Így tudva: segítjük önmagunkat és a reményt: naív teremtő énekeinkkel. Üdvözöllek hát barátaim, költők, társaim, üdvözöllek hazámban, üljétek körűl országnyi asztalunkat. És énekeljünk.“ (Juhász Ferenc :A költő-társakhoz)
Igen , költők énekeljetek nekünk! Cica, László énekeljetek nekünk !!!
Mi pedig a költészet napjára, József Attila születésnapjára emlékezve (de ne csak ezen a napon!) vegyük elő kedvenc verseinket, olvassunk, hallgassunk, mondjunk verseket, gyönyörködjünk együtt a magyar költészet csodálatos alkotásaiban!!!
M. Simon Katalin:
Seres László:
ÖLES SZÓVAL
(József Attilára emlékezve)
Mikor elment, még akkor se kellett.
Az tagadta meg, akit szeretett.
Mintha egy eltévedt gyerek volna,
játszik a sírból visszahajolva.
Gúzsba kötve nyirkos boltív alatt
szivárványt álmodik. Azt, hogy szabad.
S rendet itt e csupa-csősz világban,
hol a szívben ostorcsordítás van.
Öles szóval, hogy hallják élők, holtak,
üdvözültek és elkárhozottak.
Csak annyit kér, kik olvassák a versét,
ha hazudják is, kicsit szeressék.
Hozzászólások