A spanyolok betartják illemszabályaikat s ezt elvárják az országukban tartózkodó külföldiektől is. De ezek az illemszabályok más országbelieknek néha furcsáknak tünnek.Az is megtörténik, hogy a külföldi ha szigorúan betartja némelyiket, ők néznek rá furcsán. Például a jóismerősök egymást úgy üdvözlik, hogy nemcsak kezet fognak, hanem átölelik és hátbaveregetik egymást. De ha ezt egy külföldi teszi velük, azon már rendkívül elcsodálkoznak.
Ha egy egyedül sétálgató spanyol férfi kalapját levéve hangtalanul meghajol a szembejövö nő felé, nem jelenti feltétlenül, hogy ismeri. De ha ismeretlen, a gesztus akkor sem tolakodás részéről, hanem a női szépségnek szóló hódolata. Semmi gyanús szándék nincs mögötte. Csupán a csodálat jele, amivel valami ilyesmit fejez ki: le a kalappal hölgyem, hogy ön milyen gyönyörű. A következő pillanatban tán már el is felejtette s szeme újabb szépség után kutat, hogy annak is kifejezze hódolatát.
Ha elgondolja az ember, igazán nem kellemetlen, vagy megterhelő „elfoglaltság“ ez egy magányosan sétáló öregúrnak. Nem beszélve arról, hogy az igy üdvözölt hölgyeknek is szerez egy pár kellemes percet. Hiszen melyik nő nem vidul fel, ha cirogatják egy kicsit önbizalmát ilyesmivel?
A németek a „Küss die Hand“ /kezit csókolom/ kifejezésen mosolyognak, mert mulatságosnak tartják. Kezet csókolni pedig természetesen nem szoktak, csak kezet fogni.
Ezzel szemben Bécsben nemcsak komolyan veszik és többnyire el is várják a „ Kisztihand“- ot.
Az Ausztráliában élő Walibri törzs emberei, olvasom a Bild című napilapban, üdvözléskor nem kezet ráznak, hanem mást. Azt! Csak éppen az nem derül ki a meglepő hírből, hogy a sajátjukat-e, avagy a másikét.
Hozzászólások