Fekszem itt egymagamban a „gödörben” és próbálom a szálakat kibogozni.
Akartam rendet teremteni s szétválasztani három témát: Pokol, Jön a tavasz, Lakatlan szigeten. Nem lehet, képtelenség!
Akkora kúsza össze-visszaság van, amelyben csak mi magunk tudunk eligazodni. Szerencsére mi értjük, látjuk az összefüggéseket!
S milyen jó egy-egy szálat végigvezetni, másiknak megtalálni a végét, harmadikra egy bogot kötni, negyediket kisimítani, ötödiket egy hatodikkal-hetedikkel összefonni, nyolcadikat…
Ezért nem tudtam beindítani az új témát: Lakatlan szigeten, mert mi tulajdonképpen már réges-rég, talán még a Pokolban megálmodtuk azt (ezt?) az álomszigetet.
Most ott/itt vagyunk, de lélekben jóval előtte ott/itt voltunk…
Csak sajnos bekövetkezett, amire nem számítottam…
Mert ez az újabb tűzhullám nem szerepelt a forgatókönyvben…
Piroska emlékezz vissza, hogy honnan is indultunk el a Lakatlan Szigetre!- írta Ildikó
Éppen a Pokolban jártunk mind és Tibort kerestük együttes erővel. Azután rátaláltunk, s nagy örömünkben elhalmoztuk a kérdéseinkkel. Ibi ötlete alapján elképzeltük, hogy ki, mit vinne magával, mi számára a legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb, ha például egy lakatlan szigetre kerülne. A Pokol nem szűnt meg egy percre sem körülöttünk. Természeti katasztrófa, gyilkosság, baleset, terrorizmus, s mindemellett a saját szürke hétköznapjaink… Szinte hanyat, homlok menekültünk a mi kis Szigetünkre. Elkívánkoztunk a Pokolból, vártuk a tavaszt, és megszületett számunkra A SZIGET.
Lehet, hogy túl gyorsan törétnt minden?
Gyerünk vissza a Pokolba!
Meg kell keresnünk újra Tibort, de együtt! Elvesztettük egymást. Talán ez volt a baj.
“Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Bizonyára mind ismeritek Exupery szép gondolatát.
Hozzászólások