Lottó

A szerencsétlen szerencsevadász, avagy Lottózás az intézetben

Ez a kis, tanulságos történet, június negyedik hétvégéjén, azaz , 2013. június 22.-23.-i játékhetén esett meg az egyik lakótársammal.
G. néni még tavaly érkezett hozzánk.
A csendes, halkszavú hölgy hamar elnyerte szimpátiámat.
Kiderűlt, hogy a hölgy egy nyugdíjas magyar-történelem tanárnő volt aktív korában.
A kedvbes tanárnőről kiderűlt, hogy rendszeresen lottózik, több-kevesebb sikerrel.
Tavaly évvégén, én is kedvet kaptam újra, hogy megkisértsem a szerencsét.
G. néni szerettette meg velem a 12-es számot, amellyel értem már kisebb nyereményeket.
Azóta, minden héten játszunk mindketten.
G. néni azt is elmondta nekem, hogy mit csinálna egy nagyobb nyereménnyel.
Szűkebb pátriárkájában, a lakhelyéhez közeli Tóalmásnevű üdülőfalu felvirágoztatására fordítaná.
Nálunk a lottózás úgy történik, hogy a lakó szól a szociális munkásának, hogy a héten játszani szeretne, akkor lediktálja a számokat és odaadja a játékpénzt.
G. néni mielőtt beköltözött volna az intézetbe, hozzászokott, hogy a rokonsága intézi a pénzügyeit, no meg a lottózását is.
G. néninek van egy unokája, aki rendszerint segít a számok megjátszásában, és a szelvények feladásában.
Vasárnap reggel, a reggelinél van nálunk a kiértékelés.
Mindketten elújságoljuk, hogy a héten hány találatunk volt, ill. lett volna.
Tegnap a regellinél tájékoztattam a társaságot az aktuális nyerőszámokról.
G. néni, miután fejben kielemezte a szelvényét, csak annyit mondott, hogy nagy valószínlűséggel 4-ese van.
Nem győztem gratulálni G. néni szerencséjéhez, és az 1.2 milliójához.
Azért, még hozzátettem, hogy most még nem a Gundeltőtől hozatjuk az ebédünket. Egyszer tettem egy könnyelmű igéretet,
Hogy megcsípem az ötöst, akkor a Gundeltől rendelünk finom ebédet. Reggeli után visszavonultunk szobáinkba, és próbáltuk kibekkelni a kánikulát az ebédig.
Fél 12-kor már szállingózik a társaság a földszinti teakonyhába.
Érdeklődve kérdem G. nénit a négyese felöl.
Nagy baj van, mondja szomorú hangon.
Kisunokája telefonált az imént, és annyit mondott a telefonba, hogy ne haragudj, nagyika, de nem adtam fel a szelvényt.
Erre szokták volt mondani, jó pestiesen, hogy, ez, nem semmi.
Az eset mindenféle képpen tanulságos.
Abba, már bele sem mertem gondolni, ha G. néni eltalálja mind az öt számot.
Az én szociális munkásom, rendben feladta a szelvényemet, amellyel sikerűlt 10 db 1-est elérnem. A 12-es számmal.
Kentner Sándor