Seres László:
Hozzád repített a vágy
Hozzád
repített egykor a vágy Uram,
mikor a csillagokra néztem
s féltem, mint a kisgyerek,
hogy rám zuhan
e tengernyi veretes ékszer
s eléget a tűz.
Kerestelek izzó fényjelek közt
s magamnak álmodtalak,
-ha kétség gyötört-
hogy enyém légy s befogadj,
mint egy hontalant.
Mentem volna hozzád,
hogy lássalak, hogy láss, itt vagyok,
de hiába jutottam egyre magasabbra,
felettem jártak a csillagok.
Kapaszkodtam Holdba, Napba,
fellobbanó fényvarázsuk
ma is vakít, lázba hoz,
de nem találtalak téged.
Most már tudom,
megtanultam Uram.
Le kell hajolni lábadhoz,
le a földig,
hogy hozzád felérjek.
Fekete Nagy László: Szembenézve
Keresztényként én is valamikor arra a következtetésre jutottam, hogy kegy az, ha sikerül nekünk, közönséges halandóknak az Úr lábát “megérinteni”.
De ugye,- kérdem én lázadó katolikusként ,- szabad felnézni is Rá, szembenézni az Úrral, mikor az a szerencse ér hogy lábát megérintsessük?! Ugye nem szükséges csak alázattal, fejethajtva állni előtte?!
Ugye szabad mosolyogva, szeretettel felnéznem az Úrra?! – Kisgyermekként ez sokat foglalkoztatott és ebből kifolyólag problémáim adódtak azokkal akik hittanra tanítottak, vallásra neveltek, – így szeretett nagyanyámmal is,- aki mindig arra intett, hogy amikor fohászkodom, letérdelve, fejet hatva, becsukott szemmel, magamba szállva tegyem azt!
Én, mint kisgyermek, rajongva mentem mindig az oltár elé, és boldogan, ragyogó szemekkel kerestem Urunk tekintetét, hogy elmondjam neki a boldogságom és megköszönjem azt a sok jót, ami történt velem!
Felnőttem és közben hozzászoktam fejet hajtva, magamba szállva fohászkodni. De megvallom, még most is érzem, hogy bennem van az a rakoncátlan kisgyermek, aki felemeli a tekintetét és rámosolyog az Istenre, hogy kifejezze köszönetét.
Eddig mosolyt kaptam vissza és simogatást!
D.Nagy Éva: Húsvéti tulipáncsoda
Két éve a húsvéti ünnepeket Nagyváradon töltöttem, ahol egy olyan kedves élményben volt részem, ami visszaadta a hitemet az emberi jóságban.
A városban egy gyönyörű virágárus bódére lettem figyelmes. Tudva, hogy Èdesanyám mennyire rajong a virágokért, nemcsak vásárolni akartam, hanem megkértem az árust, engedje meg, hogy lefényképezzem a csodaszép tulipánjait. Mondtam, hogy Èdesanyám már nem jár ki, de ha valami szépet látok, lefotózom és otthon a fényképezőgépet a televízióra kapcsolva mutatom meg neki a képeket. A kedves fiatalember, mikor meghallotta fényképezkedésem okát, egy csokor tulipánt nyomott a kezembe, azzal hogy vigyem haza Èdesanyámnak. Megsértődött, amikor ki akartam fizetni.
A képek a virágárus tulipánjairól és a hazavitt csokorról készültek.
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Eva_tulipanok_edesanyamnak#
Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.
(Túrmezei Erzsébet: HÚSVÉT HAJNALÁN)
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Eva_husveti_tulipanok#
Hozzászólások