Kentner Sándor:
Búzaszem
Avagy, egy magzat különös története
Az alábbi történet a Kossuth rádióban, karácsony éjszakáján hangzott el.
Szerkesztő-riporter: Felszeghy Csaba.
A történet még 1999-ben kezdődött.
Egy fiatal vasvári házaspár első gyermekét várta.
A fiatalasszony már kéthónapos terhes volt, amikor kirándulni mentek somlóra.
A túra végén az asszony elkezdett erősen vérezni. Autóba ültek és azonnal a vasvári kórházba mentek, ahol az orvosok nem zárták ki a vetélés lehetőségét sem.
Erre a fiatalasszonynak 9 napot kellett várni.
Ezalatt az idő alatt különös megpróbáltatásokon ment keresztül. A szülészeti osztályon két kórterem volt. Az egyikben a mindenórás kismamák feküdtek, a másikban meg az abortuszra várók.
A fiatalasszony, belgaként, egyik kórteremben sem érezte jól magát.
Miután elvetélt, a család kérte a kórházat, hogy adják ki a tetemet, hogy tisztességgel eltemessék.
A kórházban mindenki furcsán nézett a különös kéréssel előállott házaspárra.
A pár kérése jogos volt, mivel párhónapja készült el az a törvény, amely ezt lehetővé tette.
Addig a bevált gyakorlat az volt, hogy az abortumot leküldték a proszekturára, ahol azután ment a veszélyes hulladék feliratu konténerbe, ahol a vakbelek, amputált lábujjak és levágott lábszárak gyűltek, hogy azután egy krematóriumban elégjenek.
Miután a kórház nem mutatott hajlandóságot a kérés teljesítésére, a házaspár ügyvéde felkereste a kórházigazgatót, és megkérdezte tőle, hogy melyik kereskedelmi TV-ben szeretne szerepelni.
Végül is ez, meggyőzte az igazgatót és kiadta az abortumot egy formalinos üvegcsében, amely egy műanyag dobozba volt rakva.
A dobozon a következő felirat volt: „Ne dobd ki !”.
A kiadás feltétele az volt még, hogy csak egy temetkezési vállalkozó veheti át.
Ez, megtörtént.
Most jött a neheze. Kellett egy papot keresni aki vállalta volna, hogy eltemeti az abortumot.
Nem volt úgy-e bár, születési anyakönyvi kivonat, így a pap nem tudta, hogy kit is temet el.
Végül is akadt egy református pap, aki vállalta a temetést, de neki a püspökétől kellett rendkívüli engedélyt kérnie.
Végül is a püspök engedélyt adott.
Végül is sikerült a házaspárnak az elsőszülött gyermeküknek indult, 69 napos magzatot eltemetni.
Később került sirkő is a parányi kis sírra, a következő felirattal:
„Magzatunk 1999
A Szathmáry család”
Azóta, minden szenteste a család, az azóta született 3 gyerekükkel kimennek a temetőbe és telitorokból éneklik az üres temetőben, a „Mennyből az angyalt” és más karácsonyi dalokat.
Azóta az asszony elégedett, hogy megtette, amivel, véleménye és szíve szerint , tartozott a megnemszületett magzata emlékének.
Öt gyermeket szeretnének, úgy, hogy még kettő a tervek szerint hamarosan megérkezik.
Jómagam, még nem léptem túl az eseten. Próbálom érteni, megérteni, és valószínűleg nem fog a nehezemre esni.
Hozzászólások