Visszatérve az ölelésre, úgy döntöttem, hogy mégiscsak kipróbálom egyszer, ha felébrednek nyírfáim, méghozzá akkor, amint erőtől dúzzadva éppen koronát bontanak. Majd ragyogó napfényben rájuk nevetek, s átölelem egyiküket.Nem, nem azért hogy az említett beteg nőhöz hasonlóan sírjak, hanem hogy feltöltődjek. Életerővel, boldogsággal.
Azt is tudom már, hogy melyiket választom. Azt, amelyik madárcsicsergés mellett, lecsüngő zsenge ágával elsőként simogatja meg hajamat…
Hozzászólások