Micsoda hierarchia!- figyeltem félszemmel őket. Mennyi jellem! Mennyi leendő sors!
Egyik volt köztük a harcos uralkodó, a nagyszájú, a teljhatalomra törekvő.
Másik a komoly, megfontolt, feladatának élő.
Harmadik a segítőkész, aki ugrott, ha szükség volt rá.
Negyedik a körülrajongott (természetesen kislány).
Ötödik a kitaszított, kigúnyolt (tudsz-e egyáltalán írni? Hány éves vagy? Nyolc és fél ? Na, ne mondd), akinek nem adtak papírt, meg színesceruzát, akinek kitépték kezéből a képet s visszatették a helyére, az asztalra, akit kikacagtak a teljesítménye miatt, akit megrugtak s tán ki is kergettek volna a teremből, ha nem kelek a védelmére. Akit kinevettek, mert megkérdezte, hogy tegyen a neve után pontot? S akit utána az anyja ráadásul megszidott, szinte meg is vert, hogy “hol tekeregtél te gyermek ilyen sokáig?” Akkor is meg kellett védenem: nálam volt, benn a kiállításon, rajzolt. A munkáját meg kiállítottuk. Meg lehet nézni.
Igen?…Jól van, na!…hangzott rá a válasz, amely azt jelentette, hogy megmenekült szegényke a büntetéstől…
Hozzászólások