A názáreti Jézust mondják nagy tanítónak, nagy prófétának, de szigorúan nem többnek, vagy mások ezt édes kevésnek tartva szentnek és az Istenség egyik személyeként azonosítják… Nagynak tulajdonítják, de mi alapján is? Nem-e tévesen aggadtak rá eltúlzott nagyságot? Milyen címekkel is illették, és milyen címeket vállalt magára?
Mielőbb még bele melegednénk, angolul (vagy héberül) értők számára alább egy videó, hogy Izráelben manapság, hogy látják vagy nem látják a Messiást.
Ha neked szegezik a mikrofont, te, hogy látod? Ha nem is kérdés a Messiás kiléte számodra, miért ünnepeljük az eljöttét, milyen tekintélye van az életedre nézve?
Mindenképp tudni lehet, hogy hívták őt Isten Fiának és Izráel Királyának, az első miatt akarta a zsidó tanács a mielőbbi vesztét, a második miatt tudták pedig rávenni Pilátust is, hogy egyetlen királya iránti hűségből ártatlanul is halálra adja. Elfogadta, tanította ez utóbbi címek helyességét, de ő magát legtöbbször mégis Emberifának nevezte. Máriának az angyal azt mondja, hogy ő szüli meg az Isten Fiát, akié Dávid trónja lesz , és a királyságának soha nem lesz vége (Lukács 1,32).
Az Istenfia címről
„Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak. Erre Nátánaél azt mondta neki: Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt: Jöjj és lásd meg! Amikor Jézus látta Nátánaélt feléje közeledni, azt mondta róla: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság. Nátánaél erre azt kérdezte: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt: Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak téged, ahogy a fügefa alatt voltál. Nátánaél ekkor azt mondta neki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya! Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek, meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.”
János 1,45-51
Natánael bizonysága ezzel azt mondta, hogy: Te vagy a Messiás (felkent: Krisztus). Te vagy a rég várt zsidó uralkodó, aki szabadulást hoz Izráelre és meghonosítja Isten uralmát a nemzetek fölött. Mind az Isten Fia és az Izráel Királya kifejezések alatt azt értették, hogy ő a hosszú csend (400 éve nem volt próféta, kijelentés) után a rég várt, megígért Krisztus, aki megszabadítja a népét. Ez a két cím együtt járnak a Messiásra vonatkozólag, ahogy például a Zsoltárok 2,2-7 részből látható az Isten Fiára vonatkozólag:
Fölkerekednek a föld királyai, és a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és fölkentje ellen:
Szaggassuk le bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! Az egekben lakozó kineveti, az ÚR megcsúfolja őket. Majd így szól haragjában, és megrettenti őket fölindulásában: Én kentem ám fel királyomat szent hegyemen, a Sionon! Törvényként hirdetem, az ÚR mondta nekem: Az én fiam vagy te, ma adtam neked életet.
És Sámuel második könyve 7,12-14 része beszél arról, hogy ember, Dávid fia lesz:
Mikor pedig napjaid betelnek, és elalszol atyáiddal, föltámasztom utánad a te magodat, amely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, és megerősítem királyságának trónját mindörökké.
Atyja leszek, és ő a fiam lesz.
Nátánael itt azt mondta, hogy te vagy az, akiről a 2Sámuel és a második Zsoltár beszél. Jól látta ezt, mégis egyrészt túl sokat, másrészt túl keveset képzelt Jézus Isten Fiúságáról és királyságáról. Túl sokat, mert, mint bűnözőt kivégezték, ahelyett, hogy a rómaiak elleni diadalra vitte volna Izráelt. És túl keveset, mert a Fiúság és Királyság sokkal többet jelentett, mint azt gondolta.
Jézus szolgálatában volt valami, amit a zsidó vezetők nem tudtak elfogadni, mégpedig azt, hogy Jézus nyíltan tanította, legalábbis utalt a saját istenségére. Ami istenkáromlás, hacsak nem igaz. Erről tanúskodik a János 5,18-29:
Jézus pedig így felelt nekik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
Emiatt aztán a zsidók még inkább meg akarták ölni, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem Istent is tulajdon Atyjának nevezte, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus ekkor így válaszolt nekik: Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi.
Ez nem csak egyszeri, egymás melletti elbeszélés, nem olyasmivel gyanúsítás, amit Jézus nem vállalna fel, sőt a kérdőre vonók sejtését, hogy Istennel egyenlővé teszi magát, következetesen és egyre hangsúlyosabban igazolja, a hallgatósága meghökkenésére :
Most, hogy a farizeusok így összegyűltek, megkérdezte tőlük Jézus: Hogyan vélekedtek Krisztusról, kinek a fia? Azt mondták neki: Dávidé. Ismét kérdezte őket: De hát hogyan hívhatja őt Dávid a Lélek által urának, amikor azt mondja, hogy szólt az Úr az én Uramnak: ülj jobbom felől, míg ellenségeidet lábad alá nem vetem. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, hogyan lehet neki fia? Erre senki sem tudott felelni neki egyetlenegy szót sem. Attól a naptól fogva nem is mert kérdezni tőle többé senki semmit.
Máté 22,41-46Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült. Erre azt mondták neki a zsidók: Még ötvenéves sem vagy, és láttad Ábrahámot?
Jézus pedig így válaszolt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám lett, én vagyok!
Erre köveket ragadtak, hogy rádobálják, de Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból.
János 8,57-59
Itt nem csak azt állította, hogy Ábrahám előtt létezett, hanem Istennek a magasztos “Én vagyok” nevét használta a 2Móz 3,14-ből (És ha kérdezik tőlem: mi az ő neve, mit feleljek nekik? Isten azt mondta Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok.). Ez félreérthetetlen volt a hallgatóságnak. Ezek nem egyedi, elszigetelt összekülönbözések, a János 10,30-33 részben hasonlót találunk:
Én és az Atya egy vagyunk. … A zsidók így feleltek: Nem jó tettekért kövezünk meg téged, hanem káromlásért és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.
Amikor Pilátus elé vitték, a Jn 19,7-ben olvassuk, hogy összekapcsolták a istenkáromlás vádját Jézusnak azzal az állításával, hogy Isten Fia. Tehát a történet végére az Isten Fia kifejezés már több jelentéssel bírt, mint egyszerűen emberi Messiás. A vád értelme az volt, hogy Istenné tette magát.
De a zsidók így feleltek: Nekünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.
Az Isten Fiúságában tehát helyesen megértették, hogy az istenségére is utalt, viszont a zsidó főtanács, ennek az elismerése helyett Isten káromlásért halálra ítélte. Jézus élete alatt az Isten Fia kifejezés ahogy egyre nagyobb jelentőségűvé vált, úgy ezzel egyre inkább vitte magát a halála felé. És szeretettel így is akarta Jézus, János 15,13:
Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.
Szelíden, csörtetés, feltűnősködés nélkül munkálta ki nevének, címei nagyságának a megértését, miközben saját népe dűh kitörésekkel közelítette… ennyire szeretett. Megmutatta, hogy az Ézsaiás 42,1-2 ígéretében róla van szó.
Íme, a szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet lelem. Lelkemet adtam belé, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármázik, nem hallatja hangját az utcán.
Ahogy az “Isten Fia” címben, úgy az “Izráel Királya” címben is többet és kevesebbet láttak a korabeliek. Kevesebbet, mert nem földi uralkodásra jött, aki a római uraiktól megszabadítja (“Amikor Jézus észrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, visszavonult ismét a hegyre egymagában.” Jn 6,15). És többet, mert a királysága is, akárcsak az Istenfiúsága, Isteni uralomra vonatkozott. Végül fenségárulás miatt, a királysága miatt ítélték el (Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók azt kiáltozták: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja, mert aki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak! Jn 19,12).
Minél biztosabban érthetőek és dicsőségesebbek lettek a Jézus címei, annál halálosabbakká váltak számára. Így tervezte el: “Az által tudjuk, hogy szeret, hogy letette értünk az életét.” 1Jn 3,16 Ez egy halálos és végtelenül szerető élet-stratégia volt. Azért tette, hogy megmentsen a bűneinkből, Jn 8,23-25:
Ti innen alulról valók vagytok, én onnan fölülről való vagyok, ti ebből a világból valók vagytok, én nem ebből a világból való vagyok. Azért mondtam nektek, hogy bűneitekben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én az vagyok, meghaltok bűneitekben. Azt kérdezték azért tőle: Ki vagy te? Jézus pedig így válaszolt: Akinek eleitől fogva mondom magamat.
és örök életet szerezzen, Jn 3,36:
Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.
Az Emberfia címről
Most nézzük az Emberfia kifejezést, ami valószínűleg nem az, amire elsőre gondolsz. Idézzük fel a János 1,50-51-et:
Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. És azt mondta neki: Bizony, bizony mondom nektek, meglátjátok majd a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára.
Az angyalokkal az Jákób álmára utal, ahol angyalok fel és le járnak egy létrán, 1Móz 28,12-16:
És álmot látott: íme, egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme, Isten angyalai fel s alá jártak azon. És íme, az ÚR állt rajta, és szólt: Én vagyok az ÚR, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene. Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. És annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra és keletre, északra és délre terjeszkedsz, és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. Íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész, és visszahozzalak e földre. Mert nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit mondtam neked.
Jákób pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az ÚR van e helyen, és én nem tudtam.
Ahogy a János 1,50, úgy az 1Móz 28 se magyarázza egy szóval sem, hogy mit csináltak az angyalok, miért mentek fel és le. Ezért úgy tűnik csak egyszerűen arról van szó, hogy Jézus a végső kapcsolat a menny és a föld között, és, hogy Jézus maga az, ahol az ember találkozhat Istennel. Jákób Béthelnek nevezte azt a helyet, Isten házának, mert azt mondta “bizonyára az ÚR van e helyen.” Jézus tehát az új Béthel, ahol Isten jelenvaló. Nincsenek többé Istentől rendelt földrajzi szent helyek, ahol az összegyűljenek Istennel találkozni.
Tehát Jézus valahogy ezt mondja Natánaelnek: “ha követi őt, sokkal nagyobb megnyílvánulásait látja majd az Isteni dicsőségének, mint amit éppen meglátott. Azt mondja, én vagyok a végső, döntő kapocs a mennyel. Úgy felfele, mint lefele.” Amikor a földről tartnak a menny felé, az Emberfián járnak. Amikor Isten jön a föld felé, az Emberfián jár.
Ember, de az Emberfia kifejezés ennél többre, másra mutat. Ez a kifejezés a Dániel 7,13-14-ből ered, ahol egyszerre ember és sokkal több, mint ember:
Láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőin jött valaki, olyan, mint egy emberfia. Az öregkorúhoz ment, és eléje vitték őt.
És hatalom, dicsőség és uralom adatott neki, hogy minden nép, nemzet és nyelv őt tisztelje. Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el.
Ez volt Jézus kedvenc címe, amit leggyakrabban használt magát megjelölni. Több, mint 80 alkalommal van használva az evangéliumokban és minden esetben Jézus használja magára vonatkozóan. Ez viszont ugyanarról a királyságról, dicsőségről és szuveranitásról szóló nyelvezet, ahogy ezt látjuk a János 3,13:
Senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki a mennyből szállt alá, az Emberfia.
vagy János 5,27-ból:
és hatalmat adott neki arra, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.
Csak ez másképp cseng a fülnek, mint az Isten Fiával vagy, mint az Izráel Királyával való azonosítás. Sokkal közönségesebben és nem olyan magasztosan, nem hivalkodón, feltűnés keltőül. Tehát amikor ezt használta, akkor a királyságáról és Istenségéről szóló állításai kevésbé voltak nyíltak. Csak “akiknek volt fülük a hallásra”, azok hallottak át az Emberfia kifejezésen, amikor Jézus magára vonatkozóan használta.
Nem a zsidó vezetők rágalmazták ezekkel a címekkel, hogy keresztre feszítsék, hanem Ő maga használta azokat így ,János 3,14-15:
És ahogyan felemelte Mózes a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie, hogy aki hisz őbenne, annak örök élete legyen.
Isten tehát a dicsőségét leginkább a keresztben mutatta meg, ahogy egyre többet tudtunk meg az Isten Fia, Izráel Királya, az Emberfia kibenlétéről… lássuk úgy őt, mint aki halálra adta magát, hogy megszabadítson a bűneink fogságából, hogy így életünk lehessen Isten mellett és ne az igaz harag várományosaiként tengessük örökölt hiábavaló életeinket. Hogy ez egyáltalán lehetséges – nem az embereknek, hanem Istennek -, ezért Övé a dicsőség.
Az Istenfia, Emberfia, Izráel Királya címek utáni kutatásomban nagyban felhasználtam, ráépítettem John Piper erről szóló igehirdetésére.
Hozzászólások