Máskor bevittem órára egy absztrakt festményt és a tanulók le kellett írják, mit látnak a képen. A legjobbakat felolvastam a következő órán.
S mindezeket osztályoztam. Lélektanból nem volt nehéz jó jegyet szerezni, mert nemcsak a tudást osztályoztam, hanem egyéb képességeket is, melyek más tantárgy keretében rejtve maradtak.
Emlékszem, ezeket mind elmeséltem Zörgő professzornak a konyhában, a Decebal téri blokklakásunk negyedik emeletén. S akkor megdícsért: Na, látja, így kell a lélektant tanítani!
Belepirultam, hogy dorgálás helyett elismerést kaptam a legszakavatottabb ember részéről. Mert Zörgő professzor nagytudású ember volt, Isten nyugosztalja, tisztelettel emlékezem rá ma is.
Besztercére járt a szemét kezeltetni, illetve műttetni a híres szemsebészhez, Bayer, vagy Meier doktorhoz, erre nem is emlékszem pontosan, de őmagára igen. Szőke, magas, jóképű férfi volt s a parkban lakott. Később Németországból adott hírt magáról. Itt él valahol, ha még egyáltalán él, vagy fentről olvassa mosolyogva soraimat…
Nekem is megműtötte egyszer a szemem, azaz kétszer is, mert az első beavatkozás nem volt sikeres. Árpát vágott le a szemhéjamról. Csúf maradt a helye, másodszor aztán plasztikai műtéttel hozta helyre, egy bördarabkát is lemetszett róla.
Emlékszem, mikor beléptem az egyik osztályba, a félszemem leragasztva, a tanulók felkiáltottak: már megint?! Hát, nem volt egy leányálom. Féltem, rettegtem, nehogy egy harmadikra is sor kerüljön
Pár nap múlva az utcán összefutottam a doktorral, s megálltam előtte, szinte könyörögve, hogy mondjon valami kedvezőt: Ugye doktor úr, nagyon szép a szemem!
Mire ő mélyen belenézve, mosolyogva, halk sóhajjal, huncutul így válaszolt: Igen, nagyon szép a szeme, asszonyom!
Olyan boldog voltam, hogy szinte a nyakába ugrottam. S ez a történet naponta eszembejut, mindig mikor a szememet festem s a ceruza azt a helyet érinti. Ott gondosabban kell kenjem, mert egy ici-pici egyenlőtlenség mégiscsak megmaradt. Emlékbe, Meier doktortól.
Te Marika, nem emlékszel hogy hívták azt a besztercei német szemorvost, aki a parkban lakott?- kérdeztem, amint e sorokat vetettem papírra.
Payer.
Ja, persze! Hogy én mennyit gondolkoztam rajta!
Hozzászólások