Mondanivalóm

 Szabálytalan körök

Nagy volt a meglepetésem ezelőtt négy-öt évvel (azért mondom így, mert már négy évnél több, de ötnél kevesebb), amint kirobbant belőlem (mondhatni egyik napról a másikra) az ismeretlen, azaz számomra addig teljesen elképzelhetetlen, lehetetlennek tűnő MONDANIVALÓ.

Színekben, formákban kezdett kiömleni.

Azóta is ömlik és ömlik és ömlik. Megállás nélkül. Nem tudom elállítani. (Hála Istennek!)

Aminek egy életen át kellett volna kiszivárognia, vagy kifolynia, de szépen, fegyelmezetten, csendesen, békésen, az most buzogva, akadályt nem ismerve, lávaként tör fel lelkem mélyéből.

Úgy tűnik, egy életen át szívtam magamba, s halmoztam hozzá a nyersanyagot, a külvilág színeit, formáit, s évtizedeken át emésztettem, dolgoztam rajta. Tudat alatt. Ezt hangsúlyozom, tudat alatt. Mert a legkisebb rezdülés sem jelezte, hogy mi történik majd életemben 69 – 70 évem között.

Az eredményen sokszor magam is meglepődöm. Mert mikor hozzáfogok, fogalmam sincs, mit fogok festeni. Követni sem tudom születését, oly gyors a folyamat. Csak az eredményt figyelem kiváncsian, néha bólintva, máskor fejcsóválva, megint máskor megdöbbenve, hogy hát ez meg mi?! Mint jelen esetben is.

Mi kell a festéshez?- kérdezte valaki tölem.

Mint minden mesterembernek: megfelelő anyag és szerszám.

Na, és jó hangulat.
A többi jön magától. Szószerint.