Most diákzsargonban mesélek, mert olyan jólesik! Igen, nagyon jólesik. Mint egykor régen. Újra tanárnőnek, Piri néninek érzem magam… Engem fiatal (!) koromban ugyanis a diákjaim bizalmasan Piri néninek szólítottak, hivatalosan pedig „tanárelvtársnő” voltam. Most pedig nagyrészük tegez és Piroskának szólít. Mert közben hozzám öregedtek! Most már az egykori Herman Jancsi is bácsi lett. Fehér bajuszos, túlsúllyal dicsekvő, doktori címet viselő, tekintélyes János „bá”.
Hát ez van. Utolértek az egykori kisdiákjaim…
De a János visszaemlékezéseiben valljuk meg, rejlik nagy adag túlzás. Megteheti. Akinek oly sok van a szürkeállományában, az megteheti. Különben egyik vonása éppen az volt, hogy szivacs módjára szívta magába az információkat. S azokat tárolni is tudta. Elképesztő, hogy milyen nagy adagban. A történetei viszont igen kedvesek, s olyan jól áll neki, amint pocakja fölött kuncogva ironizálja régi, gyermekkori önmagát. Gyakran és szívesen teszi. Nagy örömünkre.
Ezt tette Hadadon is.
Hozzászólások