z060-tizenegy (2)
 

 

 

 

 

 

 

 

Hihetetlen,- mondtam magamban, amint elolvastam az Erdély.ma főoldalán az alábbi anyagot!!! Micsoda népes család!!!
És milyen szép emberkék (néhány arc a nagy családból) tekintenek rám a fényképről!!!
Le a kalappal, kedves Rozália és József!!!
Ennyi gyermeket vállalni manapság ritka dolog!!! 

Nézzük csak meg közelebbről, kikről van szó!

Marosvásárhely mellett, Udvarfalván él egy család, amely 11 gyerekkel büszkélkedhet. Azoknak, akik legyintve gondolnak arra, hogy bizonyára mindkét felnőtt hozott egy-egy „adag” pulyát a közös fészekbe, csalódást kell okoznunk: ugyanaz az édesanya, Zólyomi Rozália hozta világra őket, és az édesapa is ugyanaz, Zólyomi József. Az apa kőművesként dolgozott több építkezési vállalatnál, majd külföldön is, de a tél beállta óta munkanélküli. Rozália és a nagylányok hosszú évekig palántálták, pikírozták, csomagolták a muskátlikat, petúniákat de a tavaly a virágtermesztés már nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a szebbnél-szebb cserepes virágokra nem akadt vevő.
A Vásárhelyi Hírlap munkatársának nyilatkozva, Rozália így emlékezett a fiatalkori évekre:
„Ha visszanézek, és belegondolok, mennyi öröm és mennyi probléma volt az életünkben, hálát adok Istennek, hogy végig velem, velünk volt. Mindig úgy éreztem, hogy Isten engem édesanyának teremtett.
Ezért vállaltam a gyermekeket, tudatosan. Lehet, hogy mostani ésszel, szívvel másképp döntenék” – mondja az édesanya. „A nagycsaládban sok öröm van, de nagyon sok a nehézség is. Szeretjük egymást, figyelünk egymásra, békességben élünk. A férjem áldott jó ember, aki Isten és az emberek tiszteletére neveli a gyerekeket. Örvendek, hogy mind épek, egészségesek.” Mivel neki nincs fizetése, így nyugdíja sem lesz. „Néha felmerül bennem, vajon mennyire igaz a mondás: egy édesanya eltart tíz gyermeket, de vajon tíz gyermek eltart-e egy édesanyát?” – teszi fel a kérdést, választ nem várva, Zólyomi Rozália.
Mára a nagylányok férjhez mentek, két fiú is a saját lábára állt, de még mindig heten élnek egy fedél alatt: két kislány, két kis- és egy nagyobb legény, valamint a szülők. Az édesanya minden hónap elején sűrűn tekintget a naptárra, hogy mikor érkezik már a postás azzal a kevéske gyereksegéllyel. Ruhaneművel, élelemmel, időnként segíti őket a marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány, ezért hálával is említi Fülöp Ilona tiszteletesnét. Decemberben elfogyott a tüzelőjük, ekkor egy Facebook-on szerveződött újságírócsoport fogott össze, hogy tüzifát vehessenek. Most, hogy Józsefnek sincs munkája, nagy szükséget szenvednek.

Aki tud, segítsen rajtuk!

Adományozni itt lehet: http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=7