Néha

Bécs fele haladva szundikáltam az autóban, s azalatt gondolkoztam.

Ebben a blogcsaládban szülő-gyermek-testvér-barát viszonyban élünk, ahol mindenki mondja a magáét, néha röviden, néha hosszasan. Néha önmagának, néha mindenkinek, néha egy-egy személynek. Néha szelíden, máskor hevesen. Néha kedvesen, máskor nyersen. Néha meggondoltan, máskor meggondolatlanul. Néha simogatva, máskor kissé feleselve. Néha panaszkodva, máskor lelkesedve. Néha dicsérve, máskor fenyegetve. Néha sírva, néha nevetve. De a lényeg, hogy szeretjük, értékeljük és igényeljük egymást!!! Annyi figyelmességet, kedvességet kapunk és adunk itt egymásnak, hogy az esetlegesen bekerülő negatív foltokat azok elhomályosítják. Volt-nincs. Elfelejtettük! Folytassuk! Adjunk és kapjunk pozitív energiát! Melegedjünk a tűznél!

Tibor, te pedig ne is számíts arra, ahogy elengedünk. Te a miénk vagy! Ragaszkodunk hozzád ! Talán egy fáradt percedben akartál elbúcsúzni tölünk véglegesen. De nem engedünk elszakadni! Te családunk oszlopos tagja vagy ! S mivel új életszakaszba léptél, megengedjük, hogy akkor lépj közénk, amikor időd megengedi, koncentrálj az előtted álló feladatokra, de maradj meg nekünk ! Tudjál róla, hogy igényelünk és szeretünk! Ezért előtted mindig nyitva áll ajtónk, a mi közös ajtónk, melyen ki-bejárunk a blogba, a közös házunkba. Ahol érezd magad jól ezután is!