Valaki így jellemezte:
Egész életében lobogott, s egyszercsak váratlanul ellobbant. Élt 46 évet. Ha úgy vesszük, egy fél életet.
A miénk (talán éppen ezért) egy befejezetlen kapcsolat volt, nem tudok a mai napig sem elszakadni tőle.
A fényképei is ott állnak a polcaimon, érzem, hogy lélekben, szellemben a közelemben van, tőle kérek és várok segítséget problémás helyzeteimben, vele örülök, ha valami jó/pozitív dolog történik, rágondolok, szinte rámosolygok, ha boldog vagyok.
Nem beszélek róla, de tudom, hogy jelen van. Mindig jelen van. Ha ébren vagyok, ha alszom, mindig érzem, hogy a közelemben van. Ott van mellettem, mikor festek, jelen van, mikor írok, ezt megszoktam s természetesnek veszem.
Ezért én soha nem vagyok egyedül.
Jóformán nem is ismerem azt az érzést. Nem tudom mi az, hogy kínzó egyedüllét.
Egész életében lobogott, s egyszercsak váratlanul ellobbant. Élt 46 évet. Ha úgy vesszük, egy fél életet.
A miénk (talán éppen ezért) egy befejezetlen kapcsolat volt, nem tudok a mai napig sem elszakadni tőle.
A fényképei is ott állnak a polcaimon, érzem, hogy lélekben, szellemben a közelemben van, tőle kérek és várok segítséget problémás helyzeteimben, vele örülök, ha valami jó/pozitív dolog történik, rágondolok, szinte rámosolygok, ha boldog vagyok.
Nem beszélek róla, de tudom, hogy jelen van. Mindig jelen van. Ha ébren vagyok, ha alszom, mindig érzem, hogy a közelemben van. Ott van mellettem, mikor festek, jelen van, mikor írok, ezt megszoktam s természetesnek veszem.
Ezért én soha nem vagyok egyedül.
Jóformán nem is ismerem azt az érzést. Nem tudom mi az, hogy kínzó egyedüllét.
Hozzászólások