Ősszel indultunk, nyárba érkeztünk. Két család, négy gyerek. Barát mindenkinek került, sétáltatták a képzeletbeli kutyákat, sellőnek vagy halacskának képzelték magukat.
Fújt a sós szél. Lubickoltunk, fagyiztunk, sziesztáztunk, olvastunk. Épültek a homokvárak és szobrok, zajlott a búvárkodás. A városnézés nem aratott osztatlan sikert, bár kétszer is próbálkoztunk. Felkaptattunk Ostunia dombjára, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt. Borcsa csak a száját húzogatta nagy mérgesen: Anya, ezért jöttünk idáig fel, hogy megnézzük a tengert?! Ezért kellett ennyit gyalogolni?! Szóval majd egyszer visszamegyünk felnőttekül, s megnézünk mindent, amit szerettünk volna.
Péternek ez volt az első hete a vakációban, amikor nem nyomasztottuk logopédiával. Leülepedett a sok tudomány, meglepően választékosan, sokat beszélt.
UI.: A Solo kártyánk ottmaradt a parton. Ha valaki megtalálta és erre jár, kérjük, jelentkezzen. 🙂
Hozzászólások