Vajon utolsó álmomat itt fogom aludni?- teszem fel magamnak mindannyiszor a kérdést, ahányszor a riedi temetőbe térek be feltöltődni. Feltöltődni, de nem szomorúsággal, hanem szépséggel. S ezt gyakran teszem. Egyrészt, mert utamba esik, mellette halad el az én kedvenc nyírfasorom, másrészt mert én onnan valóban gazdagabban távozom, mint ahogy betértem. A szebbnél-szebb szobrokra gyanakszom, hogy azoktól telek fel lelki szépséggel, meg jóérzéssel.
Ried évszázadokkal ezelőtt messzeföldön híres volt a szobrászairól. A temetőbeli remekművek a város dicsőkorára emlékeztetnek. Ha valaki szép alkotásokat akar látni, nem kell feltétlenül múzeumba menjen, elég ha sétál egyet a riedi műemléktemetőben. Nem véletlenül viszem el oda minden erdélyi vendégemet. S az sem véletlen, hogy mindenkinek nagy élményként marad meg emlékezetében.
Ezért fogalmazódik meg néha bennem a kérdés, hogy vajon utolsó álmomat itt fogom aludni, ebben a temetőben? Vagy máshol? Mindegy. Gyermekeimre bízom a döntést. Én akkor már máshol leszek. Magasan, nagyon magasan. Onnan fogom szemlélni, hogy mi történik porhüvelyemmel. De addig még van 13 évem, amit ki kell használnom. Bölcsen, okosan, játszadozva, álmodozva.
http://horvathpiroska.spaces.live.com
Hozzászólások