Ősz van

M. Simon Katalin: A nagylelkű ősz

Egy szép napon megérkezett az ősz gazdag örökséggel, melyet a nyár hagyott rá mielőtt elmenne.
Szállást keresett, lombsátor aljában meg is találta, de a sátor zöldjét kopottnak látta… Vette hát ecsetjét nagy festő létére, és az erdő lombját, sárga, piros, barna, bíborra pingálta. Mindenki csodálta ezt a színváltozást!
Boldog volt az ősz, s nagy boldogságában, kincseinek tárát a tallózók előtt szélesre tárta. Ki a mezőt járta, zsákját alma, dió, mogyoróval színültig rakta, majd odújában elraktározta, ki a föld alá vitt jó sok harácsot, hogy jövő tavaszig ne érjen hiányosságot!
Ám az idő kereke fordult egy nagyot, és az ősz élete zorddá változott. Vasfogú hideg szél csatangolt a tájon, a rokkant ősz sátrát cibálta vadul. Ólmos eső csapott sápadt arcába, nem védte más csak ködpalástja. Földönfutóvá lett az ősz a csupasz vadonban. Mikor a tél megjött, s az erdőt, mezőt járta, a sokszínű pompának, s a kifosztott ősznek hűlt helyét találta.

M. Simon Katalin: Ősz ül a domb tetején

Ősz ül a domb tetején,
Mosolyog a tájra,
Mosolyától felizzik
A csipkefa ága.

Örül az almafa is,
Földig hajló ága
Ajándékát leteszi
Az ősz kosarába.