Good Morning from Barcelona!Hola liebe Piroska!
Általában így kezdte levelét, s továbbra is dominált a soknyelvűség.
Egy alkalommal küldött egyszerre vagy 40 képet. Úgy megtelt vele a komputerem, hogy blokálódott. Nem tudtam se kilépni, se becsukni. Akkor azt kellett tennem, amit tudom nem szabad, kikapcsoltam az áramot s kihúztam gépemből az akut.
Szerencsére nem lett komoly baj belőle, éjszaka aztán, míg kikapcsolva pihent komputerem, szépen lehozta a képeket sorban, mind a negyvenet.
Ezután jöttek részemről a kérdések, részéről meg a válaszok.
Mit ábrázol az első két kép?
Csilét, de kiveheted.
S mi legyen a Mery Christmas fotókkal? Azokat hova tegyem be?
Jaj, azok véletlenül csúsztak bele.
Szóval adódnak (!) problémák, ha egy könyvet két ember készít, akiket ezer km választ el egymástól, s ráadásul nem is ismerik egymást személyesen.
A könyv különben megtekinthető az internetben a következő címre kattintva: www.lulu.com/bluebird