Remény

Ez a képem közvetlenül a „Vég, avagy Kezdet?“ után született. Mig az előző holtpontot sugall, ez úgy érzem, már felcsillant némi reményt. Mintha kezdene megnyilni a világ. Kezdene kiderülni az ég.
S a Júlia írása az első képpel kapcsolatban ezt még megerősítette.
„… Madách páratlan remekművét idézte fel bennem a cím. Ezt az örökké aktuális kérdést… “Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?”
… Ez a kettősség, ami teljes földi életünket meghatározza, rányomta bélyegét a képre is. Végtelen kék tengerek vagy ég és a burkoltan, de elővillanó életek-alakok-életműveket rejtő földrészek váltják egymást. Kihangsúlyozódik a kettősség azokon az eléggé gyakran feltűnő helyeken, ahol e kettő fedi, takarja egymást. Kettősséget sugall még a színhasználat, s a formák vízszintes-függőleges váltakozása.
Számomra izgalmas hely középen a vízszintes kék körüli fehérség. Kitekintésre, jövőbelátásra, képzelődésre, kíváncsiskodásra nyújt nem túl széles látóteret, fokozza a kép nyújtotta végtelenség érzetét…” 
A Júlia által említett “izgalmas hely” most már többet mutat… Reményt csillant fel bennünk.
S tekintsük valamennyien figyelmeztetésnek:
Ne engedjük magunkból elszállni! Soha!
A legnehezebb helyzetekben is éltessen bennünket a REMÉNY! (Igy, csupa nagybetűvel!)
Ha gödörbe kerülünk biztassuk magunkat: Nem adjuk fel! Valahogy majd csak lesz! Valahogy mindig lesz! Sőt, talán még jobb lesz, mint eddig volt! 
Ma van új életünk első napja, tudatosítsuk magunkban reggel ébredéskor, s azt is, hogy elsősorban tőlünk függ, milyenné formáljuk napunkat!
Napunkat és életünket! Kezünkben van a jövőnk!
Éltessen a remény, hogy ezután jobb lesz, szebb lesz!
Úgy legyen!!!