Sokat szóltunk egymáshoz, sokat olvastuk egymás szavait, gondolatait, vagy gyönyörködtünk egymás « mosolyában ». Heteken át. Most úgy érzem, eljött az ideje egy olyan találkozásnak is, ahol legalább láthatjuk (!) egymást.
Mivel egy személyes összejövetel lehetőségének igen kicsi volna a valószínűsége, bár megvallom, Ildikóval felvetettük a gondolatot, ezért választottam a fényképes formát.
Kedves leghűségesebb Partnereim! Jó volt Veletek beszélgetni, tréfálkozni, elmélkedni az Egyiptom téma keretében, melyet távolról sem merítettem ki, legalább tízszer ennyi volna még hátra, ez csupán egy kis ízelítő volt. Ám rendkívül kedvesnek találtam a témát párhuzamosan kísérő beszélgetést. Veletek.
Köszönöm, hogy velem tartottatok a szárnyalásban az éter hullámain. Erősítettétek repülési vágyamat. Ti biztosítottátok szárnyaimnak a fenntartó erőt. 
Egyiptomot most félreteszem, egy másik témához nyúlok, de nagy örömet szereznétek vele, ha továbbra is velem maradnátok. Vigyázzunk egymásra és repüljünk tovább is együtt!
Köszönetemet küldöm:
Erzsikének Bethlenbe (Erdély)           
Ildikónak Mezőtúrra (Magyarország)
           
Tibornak Váradra
           
Ibinek Budapestre,
én, hol Ausztriából, hol Németországból.