Reszketek bele

 
Olyan élményem volt ma, hogy nem tudok magamhoz térni. Még mindig reszketek bele.
Valami hivatalos ügyet kellett elintéznem, mely nemcsak az éjszakámat zavarta meg, de szorongással kísért utamon is. Megnyugodva, de lemerült energiakészlettel caplatva utána haza, útközben betértem a bankba, töltsem fel kiürült pénztárcámat.
Kész!- mondtam magamnak itthon, most tessék aludni egyet, mert ebben a borús, tejszerüen ködös időben úgyse tudsz semmihez kezdeni. Pihenj egyet, aztán lehet dolgozni!…
Majdnem elaludtam, amint megszólalt a telefon: Frau Horvath… ma volt nálunk a bankban és vett ki pénzt az automatából…
Igen…
Nézzen csak bele a pénztárcájába!… Ott a pénz?…
Nein!… kiáltottam bele a készülékbe …Nein!… Bele se kellett nézzek, mert akkor eszembejutott, hogy az utolsó mozdulatot nem tettem meg. A pénzt nem vettem ki a gépből, csak a kártyát… Mein Gott!… majdnem összeestem.
400 eurót vett ki ugye?
Ja… suttogtam síri hangon.
Ne ijedjen meg, egy férfi észrevette s ideadta nekem a pénzt. Bejön érte most?
Nem tudok… Nincs erőm hozzá…
Nem baj, akkor visszateszem a kontójára…
Vannak becsületes emberek! A Jóisten áldja meg őket!…- estem ágyamba félájultan…