Nincs egy hónapja, hogy Rudit elvitte a családja és máris van lakója a betegszobának. Neki is van rendes, becsületes neve, de a személyiségi jogok miatt nem írhatom le. Maradjunk annyiban, hogy én Rozikának hívom.
Rozika egy igazi sportlady. Csörgőlabda a sportága, amelyben beküzdötte magát a látássérültek válogatottjába és vett már részt Európa-bajnokságokon és világjátékon is. Itt most kell valami ismertetőt mondanom a csörgőlabda sportról.
Alapjában egy csapatjátékról van szó. A mérkőzést hárman-hárman játsszák két kapura. A csörgőlabdát az ellenfél kapujába kell továbbítani és az a csapat nyer, amelyik több gólt ér el.
Azért, hogy ne legyen túl egyszerű a játék, a játékosok a földön fekszenek és így próbálják játékbahozni egymást. A pályán három helyen keresztbe 40 cm magasan zsínor van kifeszítve és ha a zsínór megfeszül, mert hozzáér valaki, akkor büntető következik. Ezért kell a pályán fekve, illetve térden közlekedni.
Szóval a kicsi lány túlhajtotta magát és ennek a térde látta kárát. Júniusban egy súlyos térdműtéten esett át. A saját lábából vettek ki pótlást, amit beépítettek a térdizület és a csont közé. Mi több, még csontot is vettek ki a combjából, amit csavarokkal rögzítettek.
Most nem állhat rá a műtött lábára, ezért mankóval közlekedik. Vannak helyzetek, amikor kölcsönadom a kerekesszékemet. A teakonyhában ő foglalta el Rudi helyét.
Hogy miért gondoltam, írnom kellene róla, az most következik. A kicsi lány 21 éves és a vakok szakiskolájában szövést és kosárfonást tanult, – ez a szakmája.
15 éves korában elhunyt édesanyja. Alkoholista volt. Édesapja is rabja az alkoholnak. A tavasszal egy pénteki napon, amikor elköszönt éppen a nővérszobában voltunk mind a ketten. Elmondta, hogy eltünt az apja és leutazik az egyik megyeszékhelyre, hogy megkeresse őt. Meg is találta, a városi kórház megfelelő osztályán.
A kicsi lánynak az egyik szeme 10%-os, a másik egy kicsit jobb, az 25%-os. Szemüvege 84000 forintba került és nem volt rá TB-támogatás.
Térdműtétje miatt egykori edzőjét hibáztatja, aki nem hitte el, hogy fájdalmai vannak és tovább hajszolta az edzéseken. Ennek az lett a vége, hogy a kicsi lány otthagyott csapot, papot és kiszállt a csörgőlabda sportból és a jővőben úszni fog.
Majd elfelejtettem mondani, hogy a kicsi lány csicsereg. Eleve magas az alaphangja és ha a folyosó elején szóbaelegyedik bárkivel, én a folyosó végén lévő szobámban tudom, hogy a kicsi lány megjött.
Mostanában együtt étkezünk naponta háromszor és sokat beszélgetünk.
Három idősebb fiútestvére van, de jó, ha legalább az egyikkel tartja a kapcsolatot. Elmondta, hogy amikor rendbejön a térde, el fog menni az ország egy távoli helységbe, egy speciális intézménybe, ahol a szakmájában tud majd dolgozni.
Vasárnap délután van és kánikulai hőség. Ma eljött a párja, akit bemutatott nekem, akivel talán boldog élete lesz, végre, valahára.
Rövid időn belül ez már a második írásom, amiben nehézsorsú fiatalokat mutatok be. Biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás.
A minap kaptam a jó hírt, a kicsi lány szeptemberben férjhezmegy és az ország északi részében fog letelepedni és van remény rá, hogy végre boldog élete lesz.
Kentner Sándor, Budapest
Engem ebben az egész történetben az a bizonyos, számomra teljesen ismeretlen sportág ragadott meg. A csörgőlabdás meccset még most, a Sándor leírása alapján sem tudom elképzelni. Térden, háton, szűk térben, 40 cm alatt küzdeni… izgalom, furcsa hangok a játékosok, meg a szúrkolók részéről, bírói jelző hangok… „sötétség”, vagy „félhomály”, valahol egy kapu, ahova be kell találjon a labda…
Valami ilyesmit érzek a mellékelt képben, melynek „A küzdelem káosza” címet adtam. (HP)
Hozzászólások