Sziget

Az alábbi szép gondolatok a kolostor csendjében születtek Ildikó fejében.

Szerintem mindenkinek van egy saját szigete, és van egy közös, hatalmas szigetünk is.
A saját szigetünk csak a miénk, és csakis az láthatja meg, akit mi magunk odahívunk. Ez a sziget mindenkinek az egyéniségét tükrözi. Nem a vágyaink, hanem a valós személyiségünk tükörképe. Azé a személyiségé, melyet időnként még önmagunk elől is elrejtenénk.

De a sziget létezik, és semmit nem enged elrejteni. Lehet kicsi, vagy nagy, lehet gazdagon tele szemkápráztató kincsekkel, vagy édes, zamatos gyümölccsel.  Lehet rajta csend és nyugalom, valami lágy zeneszóval, s lehet fülsiketítő hangzavar is. Békesség, vagy nyugtalanság, kellemes kiegyensúlyozottság, vagy kavargó indulatok.

Az én szigetem nagyon kicsike, mégis oly sok nagyszerű dolog elfér rajta. Van ott egy vízesésecske, s az aláhulló víz mögött egy kicsi barlang.

A lezuhanó vizet egy tiszta, tavirózsákkal teli tengerszem gyűjti össze, partján pedig egy hatalmas sziklatömb sütkérezik, s gyönyörködik a napfényben. Nem messze tőle meredek homokfal emelkedik, fölötte pedig egy különös barlanghoz vezet az út. A barlangból nem sötétség, hanem mindennél tisztább fény sugárzik kifelé.

Hogy mi ez a fény?

S hogy mit rejtenek a barlang mellett úszó felhőgomolyagok?

Vagy honnan ered a vízesés, mit rejt a mögötte lévő barlang, s a tengerszem mélye?

Azt nem árulom el, hisz nekem is vannak titkaim!

Legtöbbször persze kénytelenek vagyunk elhagyni saját szigetünket, s belevetni magunkat a hatalmas, közös sziget nyüzsgő forgatagába. Viszont oda is magunkkal visszük szigetünk sajátosságait. Merthogy attól függ, hogyan tudjuk megvetni lábunkat közös szigetünkön.

Hogy ez az egész csak mese habbal?

Lehet, de kinek nincs szüksége a mesékre?

Én úgy hiszem, hogy a problémák tengerében a mesék teszik széppé szigeteinket, s az egész életünket.
-IL-