Décsében indult el, tört fel belőlem az új sorozat.
(Most úgy jönnek napvilágra a tájképek, megállás nélkül, mint előtte a virágok.)
Ezek sem a valóság másolatai, hanem annak átélései.
A látottakat nemcsak magambaszívtam, hanem feldolgoztam, hozzáadva érzelmeimet, hangulatomat is. Felöltöztettem velük, mintegy köntösbe bújtattam. Ezzel magyarázom, hogy a valóságnál színesebbre sikeredtek.
Mindezt természetesnek, magától értetődőnek találom, hiszen végig a kertben, a teraszon festettem, olvastam, írtam, blogoltam. Reggeltől estig a buja természetet csodáltam. Annak része voltam. Gyönyörködtem a sokszínű zöldben. A barnákban és sárgákban. A magamba szívott látvány színözönét hatványozta az a lelki töltet, amelyet kiváltott a szülőház, a régi emlékek, ismerősök, a kellemes légkör, a rendkívül jó hangulat. Újra gyermeknek éreztem magam. Boldog voltam és vidám. Mint régen. Nagyon jó volt otthon.
Most hazamegyek, de újra visszajövök. Mert nagyon szeretek itthon lenni.
Ezt tükrözik tájképeim.
Hozzászólások