Anyámnak
Rég elsodort mellőled a szél,
űzött a sors, de bárhol jártam,
szíved melegét megőriztem
csontigható fagyhalálban.
Még ma is hallom a hangodat,
látom szemedben a könnyeket
a búcsúnál, hol két karodban
ég a földdel ölelkezett.
Hegyek mozdultak meg ledöntve
hófödte sziklafalakat,
belém ívódott egy életre
veled ezernyi pillanat,
mint friss földbe az elvetett mag,
mikor a tavasz közeleg.
Szállnék hozzád törött szárnnyal is,
ha honvágy gyötri lelkemet.
A világot veled jártam be,
mert a szívembe zártalak,
s ifjúságom foszló ködén át
oly óriásnak láttalak
s tisztának, mint az első havat,
csillámló házgerinceket,
mint harangszót, mint imádságot,
mint régvolt első szerelmet.
Zuhogó források kísértek,
annyi öröm és bánat ért.
Gyermekként hagytalak el s látod
megjöttem felnőtt férfiként.
Gyengülő karod, mely ringatott
és óvott oly sok éven át,
míg csillagok gyúlnak az égen
éltet, felemel, erőt ád
tovább menni végig az úton,
ha mindenki el is hagyott,
ha térdre kényszerített a sors,
és százszor elhallgatatott.
Minden szavad, minden intelmed,
mely nevelt s emberré formált,
szívembe véstem s hordom ma is,
mint keresztet, mint talizmánt,
mint titkos jegyet ruhám alatt,
mint ősi jussát a gyermek,
mint a fényt hordják az égre fel
a kószáló vad fellegek.
Emlékezem s szívem elszorul…
élj sokáig még jó anyám.
tápláld bennem, hogy az élet szép,
de a harcot -már bízd reám.
Seres László
Ezt a verset nagyon régen írtam és fájó szeretet vezérelt ahogy a gondolatok sorjáztak bennem. Talán, ha nem fájt volna, meg se tudtam volna írni. Fiatalon elszakadtam a szülői háztól, szüleimtől, testvéreimtől. Az élet hozta így, s én elfogadtam, mert ez a jövőmet beláthatóan akkor ott kedvezően alakította. A kapcsolatom nem szakadt meg senkivel. Rendszeresen hazajártam, mint ahogyan még ma is.
Anyák Napjára lehet figyelmébe ajánlani mindazoknak, akik hasonló utat járnak be. Ma már nem ez jelent elviselhetetlen terhet az életben, hisz a távolságot könnyen legyőzi az ember lehetőségei szerint. Az megszívlelendő inkább, hogy örökké építse és erősítse érzelmi kapcsolatainak bástyáit szüleivel, testvéreivel, szeretteivel és a szülőföldjével s mindazokkal, akikkel e világra eszmélt .
Sok bajunk közt ez az, amit ápolni kell, amit feledni úgy se tud senki.
Akkor se, ha tagadja, belül a szív mélyén, féltett álmaink közt mindig úgy bukkan elő, ahogyan valaha elhagyni kényszerültünk…
Hozzászólások