…Utolsó templombeli látogatásom alkalmával az egyik kápolnában megjelent egy szép kép.
Ki ez?- kérdeztem a „mindenestől”, aki délelőttönként tevékenykedik a templomban: takarít, rendet teremt, kiüríti a perselyt, s ha nincs egyéb elfoglaltsága, orgonál. Szépen. Lehet, hogy ő a kántor is egyszemélyben. Szintén tőle kérdeztem meg már néhány nappal előbb, hogy a sok „Fotografieren verboten!” ellenére nem készíthetnék-e mégis néhány felvételt a templomban.
Dehogynem, tessék! Még a vastag selyemzsinorokat is kiakaszthattam a karikából, s beléphettem a különben „belépni tilos” meg „Achtung, Alarmanlage! – Figyelem, vészjelzőberendezés!” feliratú táblácskákkal ellátott kápolnákba. A vészjelző ki van kapcsolva, nyugtatott meg, a kamerák nem működnek, mikor ő itt van, nyugodtan fotózhatok. Széles mosolycserét váltva ki-ki ment a dolgára: ő orgonálni, én meg fényképezni.
Nagy napom lesz ma! – örvendeztem magamban.
Szóval tőle kérdeztem meg ezúttal is, ki ez a nő?
Szent Teréz,- válaszolta szelíden (mert olyan az egész megjelenése, szelíd). Oké, nekem csak ennyi kellett, a név, – otthon majd megtudom a könyveimből, amire kíváncsi vagyok. Úgy is lett. Sch…! majdnem egy csúnyát mondtam: néhány kocka után ugyanis kifogyott az elem a gépemben! Viszszajöhetek holnap megint?- kérdeztem tőle, amint újra előkerült, mert ni mi történt. Persze!
Másnap, belépve az istenházába, már csak intettem neki messziről, hogy itt vagyok, ő meg vissza, hogy oké!
Közben otthon megtudtam ki volt Szent Teréz. Ismereteim birtokában már másképpen néztem szembe vele.
Therese von Lisieux 1873-ban született Normandiában, Franciaországban egy egyszerű család kilencedik gyermekeként. Anyja rövide-sen meghalt. Három nővére belépett a kolostorba, s neki is az volt az óhaja. De még túl fiatal, csak 15 éves volt.
Rómában egy audiencián 13. Leó pápa beleegyezését adta, hogy gyermekként a karmelitakolostorba lép-hessen. Hosszú kemény betegségét, meg nehéz sorsát, (az apácák beképzeltnek tartották), kínzó félelmeit panasz nélkül, türelmesen viselte. De 24 éves korában el is vitte már a TBC. Rövid élete eseménytelen volt: ima, munka, írás. A kicsi, jelentéktelen nő ugyanis szorgalmasan ve-zette naplóját, teletöltve azt versekkel. Még a halálos ágyán is diktálta gondolatait, érzéseit. Ő a „kicsi Teréz”, a „galamb”, tudtam meg, mert létezik egy „nagy Teréz” is, egy „sas”, az a nemes családból származó Ávilai Szent Teréz. Ő is író volt, de spanyol. Kicsi Teréz meg francia.
Nemcsak verseket írt kicsi Teréz, hanem önéletrajzot is: Egy lélek története (Histoire d´une âme) címmel, mely 1923-ben, amikor XI.Pius pápa a római Szent Péter bazilikában szerzőjét szentté kiáltotta ki, a könyv már egy vallásos bestseller volt. Francia eredetiben két és fél millió példányban kelt el, és 35 nyelvre fordították le. A legolvasottabb vallásos önéletrajzok egyike. Írásait ma több mint 50 nyelven olvassák szerte a világon.
A francia karmelita kolostorban írt egy daljátékot is kicsi Teréz Szent Jeanne d´Arc címen, amit előadtak, ő énekelte/játszotta benne a főszerepet. (Ime, egy igazi modern szent!) Örülök, hogy a fotója a riedi templomba került, különben soha nem tudtam volna meg róla mindezeket.)
Ki gondolta volna, hogy ő Franciaország védőszentje! Rózsával ábrázolják, mert halála előtt azt mondta: ha meghalok, rózsák fognak hullni…
Hozzászólások