M.Simon Katalin: A gyümölcsfák menyegzője

“Elállt a szél lélegzete is, amikor éjszakai nyugalmából felkelve megpillantotta a csodálatos földi tüneményt.”

Március havában a tél hosszú útra készült, eljött ideje annak, hogy hazatérjen az örök hó országába, oda, ahonnan jött. Pihenni vágyott. A nálunk töltött hónapok próbára tették minden csöpp erejét. Mert volt ám munkája elég! Őrködött fák és bokrok téli álma fölött, hóbundával takargatta az őszi búzavetést, jégtáblával borította a tavakat, folyókat, hogy a víz mélyén telelő halak meg ne fázzanak! Nem feledkezett meg a hegyekről se, bőven szórt havat rájuk, hogy síelni vágyó embereknek kedvét töltse. Boldogan teljesítette sok-sok gyermek és szüleik kívánságát, hogy fehér legyen a karácsony, és csikorgó hideg köszöntse az új esztendőt! Így nem csoda hát, ha márciusra úgy elfáradt, hogy rogyadozó térdekkel indult el útjára, melynek végén megérdemelt pihenés várta.
Látta a Nap a tél igyekezetét és leküldte hűséges sugarait, kísérjék el útjának egy részén, és segítsenek neki eltakarítani a hófoltokat erdőkről, mezőkről, kertek mélyéről, és lelkükre kötötte, hogy ha folyókon jeget találnak addig törjék–zúzzák, míg teljesen vízzé nem válik.
Így is történt. Március végére a jó öreg télnek már híre-pora se maradt. Akkor Tavasz-tündér kihirdette, hogy elkezdődik a készülődés a fák menyegzőjére. Nagy sürgés-forgás támadt égen-földön, mindenki segédkezni szeretett volna, hogy ez a különleges esemény minél ünnepélyesebbé váljon. A Nap nem fukarkodott fényével, beragyogta a fák koronáját, így ébresztgette az ágakon szundikáló rügyeket. Enyhe szél meleget lehelt rájuk, óvta az éjszaka hidegétől, nehogy bántódás érje őket. Habfelhők langyos esővel locsolgatták a fák tövét, hogy jusson bőven táplálék a születendő rügyeknek.
És a fák boldogan sütkéreztek a napfényben, lágyan ringatták ágaikat a könnyű szélben, és gyökereik mohón itták a föld nedveit, amelyből táplálkoztak a szépen növekvő rügyecskék. Míg egy április eleji napon megtörtént az első csoda! Egy reggel arra ébredt a világ, hogy a kajszibarackfák rügyeiből millió-millió apró rózsaszínű virág bontakozott ki. Úgy tündököltek a napsütésben, mint selyembe öltözött menyasszonyok az oltár előtt. Elállt a szél lélegzete is, amikor éjszakai nyugalmából felkelve megpillantotta a csodálatos földi tüneményt.
Barackfák nyitották meg a gyümölcsfák menyegzőjének ünnepét. Nemsokára követték őket a cseresznyefák, ugyancsak rózsaszínben pompázva. Majd szilva-, meggy-, körte-, és almafák bontották ki hófehér palástjukat a csodáló tekintetek örömére. Tündérlakká varázsolta a tavasz a kerteket. A szelíden mosolygó selyemszirmoknak méhecskék bókoltak, és emésztő szomjukat leheletkönnyű kelyhekből friss nektárral oltogatták, míg díszes pillangók epedezve lejtettek tündértáncot kecses virágok körül. Ennyi szépség láttán az emberek boldogan mosolyogva jártak-keltek az utcákon.
Estefelé, amikor harmatcseppek csillogtak fák karján ringó szirmok bársonyán, a bokrok tövében megszólalt a csalogány és páratlan szépségű hangján dicsőítette az ünneplőbe öltözött gyümölcsfákat.
Májusban ért véget a mesebeli menyegző, amikor a fák levetették hófehér ruháikat és helyébe zöldet öltöttek. Ekkorra az ágakon már apró gyümölcsbogyókat láthattak a figyelmes szemek, amelyek békésen sütkéreztek a nyár eleji napsütésben. A fák odaadással érlelték termésüket. Így vált a fák virágzásának ideje örömünneppé a tavaszban, amely évről évre megismétlődik, és hálával tölti el az emberek szívét a csodatevő természet iránt.

Április

Szeszélyed lelket borzoló
Gyermeteg csalóka játék,
Mit ígérsz röpke fénysugárban,
Homályba rejted,
Megtagadva ajándékaid.

De vár rád a Nap,
Míg makrancod feledve
Mosolygó arcod fordítod felé,
És aranytallérok közt
Vezet majd virágos oltár elé.

M.Simon Katalin