– Ha napokon, sőt heteken át semmihez nincs kedvünk,
– ha nem érzünk egy belső ösztönzést,
– ha nem tudunk koncentrálni,
– ha kószáló gondolatokkal percekig ülünk az ablak előtt és bámulunk ki a semmibe,
– ha az az állandó érzésünk, hogy csak kudarc, csalódás ér bennünket,
– ha a reggelinél nincs étvágyunk, délután és este viszont szívesen nyúlunk édességhez,
– ha este elalszunk a tévé előtt, de reggel fáradtan ébredünk,
– ha kívánjuk az egyedüllétet, kerüljük a társaságot,
Nagy a valószínűsége, hogy téli depresszióban szenvedünk.
Ilyenkor keressük a sok fényt, mely erősíti a lelket és a testet egyaránt. Ajánlott még:
– felkelés után, még ha nehezünkre esik is, még ha álmosak vagyunk is, azonnal gyújtsunk fel minden fényt a lakásban.
– délután ne használjunk gyertyafényt, vagy csökkentett fényt, erős égőket gyújtsunk fel a lakásban.
– a téli ruházatunk legyen élénk, világos, kellemes barátságos színű
– naponta egy órát sétáljunk nappali fényben, mindegy milyen az idő
– óvatosan bánjunk az alkohollal, kevés mennyiség is mélyítheti pesszimista hangulatunkat.
– tűzzünk ki valami konkrét célt magunk elé, amit feltétlenül hajtsunk végre.
Világviszonylatban minden harmadik ember valamikor az életében már találkozott depresszióval, melynek legfontosabb tünete az állandó szomorú hangulat, a mély kilátástalanság.
Az erős depresszióban szenvedők 15%-a öngyilkos lesz. Állítólag Németországban több ember hal meg öngyilkosságban, mint közlekedési balesetben.
Az idősebb embereket különösen érinti. Minden negyedik ember 70. életév fölött depresszióban szenved.
Nem lebecsülendő betegség, nem szabad félvállról venni. Könnyű eseteknél pszichoterápia segít, de ha komoly baj van, orvoshoz kell fordulni.
Hozzászólások