Mialatt Gugyerák az ódon kastély falai közt a tankhadoszlop nem éppen szívet-lelket melengető ritmusos hangjaival bírkózott, nekem az út túloldalán, ugyanabban az időben, olyan 200 méterrel távolabb egy modern palotában (ez nem vicc!) más “élvezetben” volt részem.Kimondottan öröm holdvilágos, langyos nyári estéken tücsökciripelést hallgatni, ezzel gondolom mindenki egyetért. Az ember szinte lélegzetvisszafolytva gyönyörködik a koncertben, a mennyei muzsikában.
Nós, Hadadon megváltozott a véleményem. Azóta ne is halljak tücsökcirpelést ! Legalábbis szobában nem!
Mert az történt. A kertben zenélő kórusból egy ügyes, virgonc fickó úgy látszik felugrott az ablakpárkányra, onnan meg le a parkettre s elbújt jó rejtett helyre. Fű nem lévén, a kanapém mögött rendezte be magának a mozgó színpadot. Mozgónak nevezem, mert hol innen, hol onnan jött a hang. A ciripelés. De úgy látszik felerősített hangú mikrofonnal rendelkezett a „legény“, mert fülsiketítő volt. Szóval volt élményben részem, kint a kórus, bent a szólista. Mikrofonnal.
Nem csoda, ha a Hadadi Napokon végig fáradt voltam. De csak testileg. Lélekben nem. Sőt. Annyi felemelő élményben volt részem napközben, hogy már az éjjeli, áloműző tücsökmuzsika sem érdekelt…
http://horvathpiroska.spaces.live.com
Hozzászólások