Érdekességek
Biztosan Te sem ismered őket. B. Kati küldte:
– Egy kilogramm méz előállításához a méhek 4 millió virágot látogatnak meg, miközben a megtett távolság a Föld kerületének négyszerese.
– A tejcsokoládét Daniel Peter találta fel, aki aztán eladta az ötletét szomszédjának, akit Henri Nestle-nek hívtak.
– Dániában kétszer annyi disznó él, mint ember.
– Egy házi légy mindössze 14 napig él.
– Leonardo da Vinci egyetlen találmányát sem építette meg.
– Minden kontinensen található Róma nevű település.
– Eddig 92 esetről tudunk, amikor atombomba tűnt el a tengerekben vagy óceánokban.
– A brazil és venezuelai őserdőkben élő Yanomami törzs asszonyai hisznek abban, hogy az erős kisbabák születésének előfeltétele, hogy a terhesség ideje alatt minél több férfival éljenek nemi életet.
– A becslések szerint mintegy 3 millió tó található Alaszkában.
– Egy tehén napi 18 órát tölt rágással.
– Kína egyes sztyeppéin olyan ritkán fordul elő a víz, hogy az itt élő emberek sosem fürödnek és az arcukat is jaktejben mossák meg.
– A búvárok nem képesek szellenteni 10 méternél mélyebb vízben. Hümmmm.
– Az egyik legnépszerűbb ajándék, amit a kínai dolgozók a főnökeiknek vesznek: Viagra.
– Az első, már az “Amerikai Egyesült Államok” feliratot viselő pénzérmét 1727-ben készítették. Ez egy 1 penny-s volt, és a következő mottót is tartalmazta: “Törődj a saját dolgoddal”.
– A Földön található sós víz mennyisége a 38-szorosa az édesvízének.
– Egy átlagos ágyban 6 milliárd poratka lakik.
– A világ ismert nyelvjárásai között 184 olyan van, amit 10 embernél kevesebben beszélnek.
– Mexikónak egyszer 24 órán belül 3 elnöke is volt.
– Szűz Mária az egyetlen nő, akit megemlítenek a Koránban.
– Párzás után mindkét érintett csiga rak tojásokat.
– Mindenki úgy tudja, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, ezért aztán a szülők előszeretettel erőltetik le gyermekeik torkán. Az igazság azonban az, hogy a spenót semmivel sem tartalmaz több vasat, mint bármely más zöldség. A félreértés még az 50-es évekből származik, amikor egy élelmiszerkutató rossz helyre tett egy tizedesvesszőt, így a vizsgálat eredménye tízszeres vas-tartalmat mutatott a valósághoz képest.
– 1987 októbere és 1988 februárja között négy különálló időszakban apró, rózsaszín békák hullottak az égből Nagy Britannia különböző részeire. A tudósok a mai napig sem tudják, honnan származott az égi áldás, bár néhányan a Szahara sivatagi eredetűnek gondolják.
– A háború szava a szanszkrit nyelvben az jelenti: vágyakozás több tehénre.
– A leghosszabb brit helységnév: Gorsafawddachaidraigddanheddogleddollonpenrhynareurdraethceredigion.
– Helsinkiben (Finnország) a rendőrök a tilos helyen parkoló autókra nem büntetőcédulát tesznek, hanem leeresztik a kereküket.
– Egy teljesen megtöltött, normál sebességgel haladó olajszállító tanker körülbelül 20 perc alatt képes megállni.
– Egy ember éjszakánként átlagosan ötször álmodik Minden ilyen álomrészlet hosszabb az előzőnél, az első időtartama mintegy 10 perc, az utolsóé pedig 45 perc.
– A déli szélesség 60. fokán akadálytalanul körbehajózható a Föld.
– Az erózió miatt a Niagara vízesés már csak 22800 évig lesz működőképes.
– XIX Lajos francia király mindössze 15 percig uralkodott.
– A Jupiter óriásbolygón az átlagos szélerősség 360 km/óra.
– A Közép-Ausztrál Walibri törzs férfitagjai a kezük helyett egymás péniszét rázzák meg köszönésképpen.
– Hippopotomonstrosesquippedaliophobia: félelem a hosszú szavaktól.
– Ha összeadjuk egy átlagember alvással töltött idejét 75 éves koráig 23 évet számolhatunk.
– Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen Ezek az egyenes útszakaszok repülőgép leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.
– Az eddig észlelt legnagyobb emberi daganat 101 kilós volt.
– A legfiatalabb pápa mindössze 11 éves volt.
– A “pi” értékének egymilliárdomodik számjegye 9.
– A Föld több mint egymillió kilométert tesz meg óránként a világűrben.
– A legnagyobb ismert prímszám (amelynek csak saját magával és az 1-el osztható maradék nélkül) 13395 számjegy hosszú. Ez a szám nagyobb, mint a világegyetemben található atomok száma.
– A denevérek, ha elhagynak egy barlangot, mindig balra fordulnak.
– Egy vakond egyetlen éjszaka leforgása alatt akár 80 méter alagutat is tud ásni.
– Egy kaméleon akkor is változtatja a színét, ha esetleg elveszti a látását.
– A legtöbb, egy anyától született gyerek rekordja: 69.
– Az orosz I M Csiszov túlélt egy 7300 méteres, ejtőernyő nélküli ugrást. A férfi szerencséjére egy hóval vastagon borított hegyoldalra esett.
– Nagy Péter cár kivégeztette felesége szeretőjét, feleségét pedig arra kényszerítette, hogy egy alkohollal töltött üvegben, a hálószobájában tartsa a férfi levágott fejét.
– Napóleon rettegett a macskáktól.
– A bambusz naponta akár 90 centimétert is képes nőni.
– A Pentagon híres ötszögletű épületében kétszer annyi mellékhelyiség van, mint amennyit a dolgozói létszám indokolna. Ennek oka az, hogy a 40-es években, amikor épült, még érvényben volt egy viriginai törvény, amely szerint külön WC-t kellett építeni a fekete és a fehér alkalmazottaknak.
– Goethe nem bírta a kutyaugatás hangját, alkotni pedig csak úgy tudott, ha egy rothadt alma volt az íróasztal fiókjában.
– Egy átlagember élete során 30 tonna élelmiszert fogyaszt el, ez 6 elefánt súlya.
– Egy strucctojást 4 óra alatt lehet keményre főzni.
– David Rice Atchinson mindössze egyetlen napig volt az USA elnöke.
– Ausztráliában a moszkitók több faja él, mint bárhol máshol a világon.
– Luke Skywalker nevét az utolsó pillanatban változtatták át Starkiller-ről.
– Az eddigi leghosszabb, emberi testben talált bélféreg 33 méter hosszú volt.
– Az eszkimók közül néhányan arra használják a hűtőgépet, hogy megvédjék a húst a fagyástól.
– Colgate márkanévvel meglehetősen nehéz dolog eladni fogkrémet a spanyol anyanyelvű országokban – lefordítva ugyanis azt jelenti: “kösd fel magad”.
– Szingapúrban az összes kórház kizárólag Pampers pelenkát használ.
– Az emberi testben másodpercenként 15 millió vértest pusztul el.
– A “The New York Times” című újság egy átlagos vasárnapi kiadása 63000 fányi papírt igényel.
– Buzz Aldrin volt az első ember a Holdon, aki a nadrágjába vizelt.
– A Föld legnagyobb élő organizmusa egy “Sherman Tábornok” névre keresztelt fa, amely a Sequoia Nemzeti Parkban található (USA). A magassága több mint 91 méter , a legszélesebb átmérője pedig meghaladja a 12 métert.
– Thomas Edison 1097 szabadalmat birtokolt, noha ebből mindössze egy – a fonográf – volt a saját találmánya, az összes többit az alkalmazottaival kötött megállapodás alapján szabadalmaztatta.
Hozzászólások