… Mennyire türelmetlenekké válunk, ha robogunk az autóval s nem jön már egy benzinkút, vagy parkoló. Mert máshova nincs hova… Megállni a nyílt mezőn?!… Ott nincs ahova…De akkor mit érezhettek szegény kastélylakók, ha kellett szaladni? Hova?! Ott nem volt, ahova! A királyi család még felhasznált korsókat, vázákat, amit a szolgák időnként kiürítettek, de a többiek?…
Jaj, még rágondolni is rossz. Milyen szerencse, hogy nem akkor éltünk mi is valamelyik kastélyban. Valamelyik Loire-menti kastélyban… Íme, van földi boldogság! Igazán boldogok lehetünk. Mert nekünk van ahova menni, ha kell…
Nós, mikor a higiéniai viszonyok kibírhatatlanokká váltak, felkerekedett az udvar s átköltözött egy másik kastélyba. Emez maradt a sok szeméttel, szennyel a szolgákra, mesteremberekre, hogy kitakarítsák, kiszellőztessék, újra lakhatóvá tegyék.
Ez az állandó továbbköltözés a királyi udvar életének természetes része volt.
Jaj, odasült a kompótom a lábasban !- kaptam le a fedőt, s terelődött vissza gondolatom a romantikus Loire-ment kastélyokról a bio-almáimra, onnan meg vissza az eredeti témára. Mi is volt az? Jaj, igen, a hadadi kiállításom.
Hozzászólások