Vannak találkozások, melyek mosolyt, mások viszont megbotránkozást váltanak ki környezetünkben.
Ez utóbbi történt velem három nappal ezelőtt Riedben. Egy forgalmas utcán. A déli órákban.
Megpillantottam, hogy éppen jön felém az átjárón, s bevártam…
Halló, üdvözöltük egymást örömmel. S átöleltem.
Wie geht´s ? Danke, gut. Und dir? Auch gut. Das freut mich. Alles Gute! (Hogy vagy? Köszönöm jól, s te? Én is. Örülök. Minden jót.)
Ennyi volt a szöveg, alig egy percig tartott, utána mentünk tovább a magunk dolgára.
A járókelők megdöbbenését akkor nem is vettem észre. Nem kapcsoltam, hogy amit tettem, az nem illik bele az utcaképbe. Csak amint elváltunk. Csak akkor tünt fel, hogy az emberek minket kikerülve, szinte fejcsóválva fordultak vissza.
Mint akik nem hisznek a szemüknek.
Tekintetük megbotránkozást fejezett ki, hogy én a jól öltözött, ápolt osztrák nő, fényes nappal, az utcán, az emberek szemeláttára:
megölelek egy hosszú kabátos, fejkendős, egyszerü török asszonyt…
Hozzászólások