Vannak találkozások, melyek semmi nyomot nem hagynak maguk után. Mások meg ontják a „nyomokat“. A tartós, a maradandó, a felejthetetlen nyomokat.
Ilyen volt találkozásom Jakabos Ödönnel, a kézdivásárhelyi fiatalemberrel.
Pedig a valóságban csak egyetlen egyszer találkoztunk személyesen. Besztercén.
De előtte és utána leveleztünk. Az utolsó levele már a gyászjelentése volt. A borítékon a saját kézírásával. Igen, tudta, hogy meg fog halni s megcímezte a borítékot, hogy abba tegyék majd a gyászjelentést. Megdöbbentő volt. Ma is őrzöm…
Most pénteken történt, hogy amint Riedben pakolásztam, kiesett egy fénykép az egyik albumból. Felemeltem, s betettem a táskámba. Jakabos Ödön besztercei szereplésén készült. Előadást tartott Népi Egyetemünkön Távolkelet-i útjáról. Megismételte Kőrösi Csoma Sándor útját, s hazai földet vitt a sírjára. Felejthetetlen élménysorozatát nagyszámú közönség élvezte. Köztük sok sok diák.
Utána a Marikáék osztályával megrendeztük s bemutattuk a nagysikerű Indiai lakodalmat, melyre még a szekuritate is felfigyelt… Nem is akárhogy!
Nem jut eszembe az Ödön csodálatos könyvének címe, amelyen éppen akkor dolgozott. Pedig, amint megjelent, annyit olvastam, tanulmányoztam, hogy már szinte kivülről tudtam. Egyik kedvenc könyvem volt.
Tegnap kivettem a fotót táskámból, letettem a komputerem mellé az asztalra, rákattintottam az Erdely.ma-ra, hogy belépjek a blogba, s tekintetem ráesett egy címre. Utána találtam másokat is:
Kőrösi Csoma Sándor világöröksége
Fotókiállítás – Kőrösi Csoma Sándor nyomában
Az elismerés kopjafái Csomakőrösön
Igen, a Csomakőrösön felállított öt kopjafa közül az egyik az övé: Jakabos Ödöné.
Hozzászólások