Versenyfutásom

A közelmúltban festés közben visszacsengett belsőmben egy megjegyzésed, kedves Laci, amit nem reagáltam le akkor, amikor elolvastam, de utána bennem motoszkált. Ezt írtad a Rudi témához:
“…Piroska neked meg azért gratulálok, hogy találtál magadnak időt (versenyfutásod közben!!!) ahhoz, hogy megoszd velünk is ezt az élményt!”
Ebből a “versenyfutásod” kifejezés maradt meg bennem. Amint befejeztem az utolsó ecsetvonást és elmostam eszközeimet, azonnal megkerestem bejegyzésedet, mert nem tudtam felidézni, hogyan is írtad pontosan, mivel futok versenyt. Valakivel? Valamivel?

Mert ez nagyon igaz megjegyzés. Versenyfutásban telnek napjaim. Nem Valakivel, hanem Valamivel futok versenyt. Az IDŐVEL! Nekem rövid idő, csupán pár év állt rendelkezésemre ahhoz, hogy elvégezzem azt, amit más egy életen keresztül tesz. Eredmény: hat év, tizenöt kiállítás,négy országban. (Bezzeg én, tizennyolc év után rendeztem meg az első kiállításomat,- jegyezte meg valaki,- mire én: könnyű volt neked, még fiatal voltál, nem kellett sietned, még előtted állt az élet), 94 galéria, két könyv, 12 képeskönyv (főleg útijegyzetek), 25 hangoskönyv stb.
A versenyfutásom abban nyilvánul meg, hogy reggeltől estig dolgozom. Azaz, játszom! Alkotok. Közben alig lazítok. Nincs is szükségem a lazításra, hiszen nem merít ki a játékom, inkább megnyugtat és feltölt. Frissnek érzem magam tőle. De ennek ára van: lecsökkentettem, azaz megválogattam emberi kapcsolataimat és nem, vagy alig olvasok/tévézek. Megéri? Nekem igen, megéri,- úgy érzem megéri.

Décsében festettem a teraszon, miközben egy szomszédasszony, hallom kérdezi Ellitől: Piroska mit csinál?
Fest, válaszolta Elli.
Óóóóóóó!- há még nem unja?!
Mire Elli: Háááá, úgy látszik, nem…

Nincs időm semmire!- szoktam mondani.
Mikor ezt hallja Zsuzsa barátnőm, mindig kijavít, mélyen szemembe nézve: Nincs igazad! Ne azt mondd, hogy nincs időd semmire, hanem azt, hogy mindenre jut időd: festeni, hangoskönyvet készíteni, barátokkal találkozni, utazni…
Igazad van! – javítom ki restelkedve, szinte bonánatkérően a Sors felé, negatív megjegyzésemet.

Rendkivül találónak érzem Crane, Frank, századeleji amerikai író szavait: “Megszülettél, és amikor eljön a pillanat, vendégeskedésed befejeződik e bolygón. E két pillanatot nem határozhatod meg, ám amit közöttük teszel, abban az Idő lehet a barátod és lehet az ellenséged. Intézd úgy, hogy a barátod legyen!”

Utólag kiemelve:

M. Simon Katalin:

Robogás

Árnyak, fények…
Út szélén a fák
Állnak s nézik,
Mint robog vonatom
A mából a holnap felé.
Ritmusa ringat,
Néha ráz,
Ismeretlen tájban
Szürke állomás,
Egy perc a szünet,
Indulunk tovább,
Kopott falon a tábla
Unottan integet.

Ölemben könyv,
Vágyott útitárs,
Ég és pokol a tét
Mi is lehetne más…
Fényes az ég,
A fenyők pásztorok,
Szakadék szélén vonatunk
Szüntelen robog.