Ez a címe az egyik hangoskönyvemnek, amelyben az alábbi anyag szerepel. (Legszívesebben hanganyag formájában tenném be, de ahhoz szükségem volna a Marika segítségére.)
A tegnap éppen festettem, amikor egy belső sugallatra felálltam, átléptem a másik szobába kinyitott komputeremhez, megnézni, van-e benne valami mozgás.
A postaládámban egy Zsuzsától jött üzenetet találtam:
“… Szomorú hírt kell közölnöm: Judit mesterséges komában fekszik Noviszadon a kórházban, az angyalok vigyáznak rá!”
Elsötétült elöttem a világ.
Kicsoda Judit? Ime a hangoskönyvemben szereplő anyag:
Vannak az ember életében találkozások, melyek rövid ideig tartanak, de kitörülhetetlen nyomot hagynak. Ez történt Judittal is. Ő azt állította, amint bejött az ajtón, hogy mi már találkoztunk egyszer. Meg is mondta hol. Nem emlékeztem rá, most sem tudom felidézni. Egy nagyobb társaságban történt. Ja, hát akkor azért nem emlékszem. Mert én olyankor „visszavonulok“, legtöbbször hallgatok, mert egy nagyobb társaságban mindig van egy-egy személy, aki amolyan, „tessék rámfigyelni!“ módon viszi a szót. Hangoskodik. Vagy sokat beszél, vagy hangosan beszél, vagy nagyokat kacag, mindenképpen magára tereli a jelenlévők figyelmét. Én pedig „jólnevelt gyermek módjára“ hallgatom őt. Vagyis ráfigyelek és hallgatok. Nem, nem szeretem a nagyhangú, csiri-csáré társaságot. Jobban kedvelem a kettesben, vagy hármasban eltöltött találkozásokat. Olyankor oda tudunk kölcsönösen figyelni egymásra.
Ez történt most is. Oly intenzív volt a beszélgetés és oly magasszintű, hogy többször is megjegyeztem: ti veszitek észre, hogy milyen érdekes dolgokról tárgyalunk. Igen, ők is megerősítették ezt, Zsuzsa és Judit.
Hogy nemcsak számomra volt kellemes, sőt felemelő az együtt eltöltött idő, bizonyítja a következő levél. Előzménye az volt, hogy amint hazaértek, rögtön felhívott Judit telefonon, s én arra kértem, inkább írja le, vesse papírra, amiket elmondott, mert én utána nem tudom olyan szépen leírni, rögzíteni. Kár volna elvesszenek szép szavai, gondolatai.
Jó, akkor most meg is teszem, búcsúzott el.
Íme a levél, ami postán érkezett Welsből. (Judit különben nem Welsben lakik, hanem a Vajdaságban, ide csak a növéréhez jött látogatóba. És Zsuzsa hozta el hozzám, Riedbe.)
“Köszönet Piroskának! Wels, 2008, jan 7
Nem vagyok sem író, sem költő, úgyhogy csak egyszerű szavakkal szeretném megköszönni ezt az igazán gyönyörű délelőttöt, amit nálad töltöttem. Megköszönni azt a lehetőséget, hogy egy ilyen nagy művész és mégnagyobb ember társaságát élveztem és hogy ilyen könnyedén folytattuk a “társalgást”, amely mondhatni felért egy tanulmányi előadással, és mégis nagyon egyszerű emberi szinten történt.
Azért mondom ezt, mert én egy igazán egyszerű, hétköznapi ember vagyok, és mégis melletted úgy éreztem magam, mintha egy más világba pottyantam volna. Szerintem ez is azt mutatja, milyen nagy egyén vagy, azaz nagy EMBER!!! (Az ember csupa nagybetűvel és utána három felkiáltójellel írva.)
Igazán magasztaló érzés volt nálad lenni, beszélgetni, és az érzés továbbra is fennmarad, és nemcsak az emléktárgyaknak köszönhetően, amiket adtál s amiket ezúton újra megköszönök. Szeretettel fogom őket vigyázni és mondanom sem kell, hogy gondolni fogok rád sokat, és nemcsak akkor, ha a képeidet nézem! A jó Isten áldja meg minden léptedet, életedet és munkásságodat, még nagyon sok éven keresztül.
Maradok örökre hű hódolód és barátod, Judit.
Sok-sok puszi!!!”
Drága Judit, látod, mennyire nem az iskolai évek számítanak. Remélem érezted telefonbeszélgetésünk során a válaszomból, hogy őszintén mondom: nem az számít ki hány osztályt mond magáénak, hanem fontosabbak egyéb emberi értékek! Te is ugyanolyan magasan szárnyaltál, akár mi, csodálatos meglátásaidat fejtegetve. S megvallom, egy adott pillanatban arra gondoltam, vajon mi lehet a foglalkozásod, mennyire okos nő vagy, s talán mondtam, hogy gyógyszerésznek saccoltalak, nem tudom miért, de azt hittem az vagy.
Tudjál róla, egy fél fokkal sem vagy alacsonyabbrendű alsó fokú végzettségeddel, amit szabadkozva elárultál, mint sokan olyanok, akik egyetemi diplomával dicsekednek. Nem, Judit, te egy nagyon értékes ember vagy! S nagyon várom hogy újra meglátogass Riedben, mikor eljössz megint Ausztriába, hogy folytassuk azt a rendkívül érdekes beszélgetést.
Becsüllek és szeretlek! És visszavárlak!
Piroska
(Szédelegve visszavonszoltam magam hogy elrakjam festékeimet, de reszkető kezekkel még festettem egy kicsi képet. A mellékeltet.)
Hozzászólások