Jó ideje, tulajdonképpen amióta Németországban vagyunk, tervezzük, hogy meglátogatunk egy Decathlont. Mikor még Berlin mellett éltünk, dolgoztunk, egyszer elindultunk, de végül nem oda lyukadtunk ki. A tegnap zuhogott az eső, jobban mondva ömlött, tudjátok, mint a filmekben, folyamatosan, egyenletesen jött lefelé. No, sebaj, pont jó idő az ilyen egy sportszeráruház felkeresésére. Szaporán táncoló ablaktörlőkkel, s kissé morcos emberpajtással ( tudnillik ő szívesebben maradt volna itthon, egy pihenős-lazúlós-lusta napra ) elindultunk. A zember megbékélt, s jól elbeszélgettünk,míg beértünk a városba.
Na, ott kezdődött. Le van zárva a nagy híd. Tábla, hogy merre kerülj, nincs. Sebaj, elindulunk, s Lujzi, az okos navigátorcsajunk majd szépen újratervezi a dolgokat. Az újra es tervezte, csak éppen lelassult az eszemadta, amit nem is csodálok, mert a nagy nyüzsgéstől én is lelassultam, szédültem, s még egyéb bajom es lett. Szóval lelassult, s kétszer rossz helyen tértünk el. Nem baj, majd megint újratervezi. De Lujzi bekeményített. Nem tervezte újra. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy forduljunk meg. Igen ám, de ha megfordulunk, akkor ugyanabba a hibába esünk, s megyünk körbe-körbe. De a fehérnép csak hajtogatta: Forduljonmegmikorlehetségesforduljonmegmikorlehetséges, a végére már hisztérikus felhanggal tette ezt.
Egyszer aztán megunta, s bekanyarodott egy másik útra, és láss csodát, hitelen kijelentette, bár kissé duzzogva, hogy megérkeztünk a célhoz. Egymásra vigyorogtunk, Lori is egy másra, s én es egy másra, és behajtottunk az épületbe, amiről kiderült, hogy parkolóház s pláza. Mondom PLÁZA. Münk plázában… Na, elég elé vagyunk, gondoltuk, de nyakas székelyekként fel nem adtuk, s mentünk a kanyargósan vezető, szűk-sötét izéken felfele, s kerestük a káoszban a helyünket, azaz egy parkolóhelyet. Miután kilencszer értünk ugyanoda vissza, s már éppen azon voltunk, hogy kihajtunk onnan sorompóstól, mindenestül, mikor kiállt egy kombi, s becsússzantunk a helyére.
Ketyegve az átélt izgalomtól rögtön mellékhelyet kellett keresnem, mert rendes fehérnép nem bírja ki á pontból bé pontig anélkül, hogy ne kelljen mosdót keresnie. Került apró es, bédobtam, s spuri be az andalító,, ámde túl hangos zenétől diszkófilinges budiba. Megkönnyebültem vettem tudomásul, hogy elég nagy a fülke, nem fogok beszorulni, fogas es van, sőt, leülhetek, mert forgó-okos a wécé. Kétszer es megnyomtam mielőtt használtam, hogy tuti le legyen fertőtlenítve. Új erőre, s megkönnyebülve, új kalandokra készen csaatlakoztam a türelmesen várakozó emberemhez.
A Decathlon egy kisebb ruhabolthoz hasonlított, ahonnan végül egy fürdősapkával jöttünk ki, csalódottan. Ekkor már erős volt a káosz a fejemben, nagyon szédültem, s Bábel tornyában éreztem magam, ahol mindenféle színű s nyelvű nép jött – ment, nyüzsgött, kacagott, veszekedett, budinál sorbaállt, költötte a pénzét. Még rácsodálkoztunk pár gyémántárfolyamos rongy ,- és cipődarabra, megfájdult a fejünk a ránkcsapodó kölni-parfüm s mindenféle pacsuliszagtól, s elkezdtük keresni a kijáratot. Nem tudtuk, hogy hányadik emeleten vagyunk, nem tudtuk, hogy odakinn esik-e még vagy süt, mert körbe vett a mesterséges fény, a műanyag zöldövezet ( plexiüvegre festett fűszálak ) és nem találtuk a kijáratot.
Egyszer csak megkönnyebbült sóhajjal észrevettünk egy lépcsőházba vezető üvegajtót. Lori gyorsan ki is nyitotta, s aztán még gyorsabban be is csukta, s hamar elszaladtunk onnan, mint valami bűnös lelkek. Mert utólag vettük észre, hogy az ajtóra pingálták, hogy csak vészhelyzet esetén használandó. Az már nem állt ott, hogy ha mégsincs vészhelyzet, s te ki próbálsz menni, az ajtó hangosan sikítani kezd, a frászt hozva rád, s a környező emberekre. Mindenestre kalandos volt kijutni a parkolóba, s utána már rutinos eltévedettekként lakonikus nyugalommal keringtünk még egy fél órányit, s már kinn es voltunk. Úgy menekültünk haza, mint akik megúszták az armageddont, vagy mit.
Eszembe jutott, miért nem szeretek városban lakni, s miért nem járok sűrűn vásárolni, s miért részesítem előnyben az ócskapiacokat. Pedig becsület szavamra, rendes városi lánynak születtem én valamikor…
Hozzászólások