Mióta a világ világ, mindig mondogatták az emberek, hogy “micsoda időket élünk” . Sóhajtoztak, keseregtek. Mint a fehér holló, olyan ritka volt az elégedett ember, annál inkább volt, van olyan, aki öntelt, mert földi javak adattak meg neki. Most is mondogatjuk, amikor tulajdonképpen a mi kényelmünket szolgálja a sok találmány, telefontól kezdve a mosógépen át, egészen a szuper számítógépig. S mi tagadás. van is okunk rá, éppen azért, mert önteltek lettünk, és semmi nem elég nekünk. Azt gondolhatnánk, hogy most, amikor a putriban is ott az internet, okosodik a nép, hiszen karnyújtásnyira, illetve kattintásnyira van bármilyen információ, bármiről. De nem, kérem szépen, az emberek zöme nem szeretné tudni az igazságot. Az emberek rózsaszín felhőn szeretnek lebegni. S nyavalyogni, panaszkodni szeretnek, hogy mekkora a mélyszegénység, s miután a Föld másik felén nyaralt, nem átall okostelefonról arról posztolni, felháborodva, hogy kevés a pénze, szegény, alig-alig él meg a fizetéséből. A másik pedig azért nyavalyog, mert az ura rózsaszín okosórát vett, pedig ő királykéket akart. Persze a követés be van állítva az órán, hogy az ember tudja mit csinál az asszonya, minden percben.
De hála Istennek, ébredezünk, mind többen. Kicsit félő, hogy túl későn, de talán még tehetünk valamit a jó érdekében. Jó lenne újra tanulni az egyszerű dolgokat, megtanulni a két kezünk munkájával és verejtékkel megszerezni a létünkhöz szükségeset. Annyira jó érzés ezeket újra felfedezni! Olyan nagyon finomak az egyszerű, tápláló ételek! A minap a neten néztünk egy dokumentumfilmet, ahol a házigazda vendégül lát hat embert egy hétre. Ezek az emberek Londonban élnek, és gyorsételeket esznek. Az egyik anyuka nyávogva mondta el, hogy az ő fia nem is igényli a főtt ételt, nem is kíváncsi milyen lehet. Naná…hiszen élete 10 esztendejében azt látta az édes szülőanyjától, hogy kiveszi a fagyasztóból a készételt és beteszi a mikróba, majd 6 perc múlva tálal. Kimaradt az életéből a varázs… a főzés varázsa. A vendégekkel “fura” dolgokat csináltat a gazda. Halat kell pucolniuk, főzniük kell nyersanyagból. Hihetetlen, de igaz: mindannyian elmondták, hogy mikor leveszik a polcról a húsos akármit, eszükbe se jut, hogy az hogyan került a készételükbe. Vicces volt megfigyelni a reakciókat, mikor kiderült, hogy a sűrűn emlegetett “E” betűk egyike konkrétan bíbortetűt takar…
Szóval…igen, mondhatjuk bátran, hogy micsoda időket élünk! Csak éppen gondoljunk bele abba, hogy mi az amit mi megteszünk ezeknek az időknek a jobbá tételéhez. Vajon mi történik majd, ha összeomlik a kényelmünket kiszolgáló, nem mellesleg szándékosan elbutító rendszer? Pár ember, aki elő tudja teremteni a mindennapit, bizony nem lesz elég, hogy ellássa a többieket is. Sajnos vizuális típus vagyok… Látom, amint éhségükben a mostani élhetetlenek gyilkolni lesznek képesek egy falat élelmiszerért. Mert csak pár dolgot kellene megvonni a városok lakóitól, s kitörne a pánik. Az jut eszembe, amikor Marosvásárhelyen egyszer az egyik legnagyobb mobilszolgáltatónak elromlott a jeladója. Az emberek álltak az utcán, boltokban, munkahelyen, és nem tudtak telefonálni. Pár percet tartott csupán az egész, maximum egy fél órát, de igencsak beszédes volt az arcokra kiülő pánik… A mai világban, amikor a pékségben nem tudok kenyeret venni, mert elromlott a számítógépes rendszer, és az eladó nem tudta megrendelni az árut, mi lenne, ha mondjuk az áramszolgáltatás megszűnne? Rossz belegondolni, ugye? Ezért tanulom én nap mint nap az öreganyáink titkait. És buzdítok mindenkit, kezdje el ő is… Amíg nem késő. Túl borúlátó vagyok? Nézz körül nyájas olvasó… És látni fogod magad is, hogy elközelgett az idő, amikor őseink tudására szükségünk lesz.
LPT
(fotó internet)
Hozzászólások