Szombat reggel, nem kell időben ébredni, lehetne még kicsit lustálkodni. De az okostelefon jobban tudja, felriaszt a hétköznapi csengőhanggal. Ha már úgy felejtettem, fel kell kelni, mert visszaaludni nem tudok. Megnyomom a kávéfőző gombját, alig pár másodperc és ott gőzölög a csészében az automatában frissen őrölt kávé. Könyv helyett a táblagépen nyitom ki az olvasnivalót. Előbb egy reklám ugrik be, mert a google jól tudja, manipulálni kell az embert, ha uralkodni akar rajta. Gondolkodás nélkül nézem végig a csillogó, áramvonalas, legújabb csodaautó reklámját, melynek minden kis alkatrésze tökéletes, a vörös fényei hívogatóak, csalogatóak. Mielőtt felsóhajtanék, hogy milyen jó is lenne egy ilyen csodamasina, koppan valami a fejemben, s ugyanakkor a szívemben is.
Leteszem a táblagépet, és elgondolkodom, milyen messzire is jutott az emberiség, milyen luxus az amiben élünk. Okos telefonnal kezdődött, aztán jött az okos tévé, okos óra, most már okos mosógép, okos szárítógép, okos, okos, okos…. minden okos. Csak mi butulunk. Nem kell már gondolkodnunk, de nem is akarunk, s nincs is rá időnk. Nem engedik az okos gépek, hogy megtegyük. Őket kell szolgáljuk. ki kell nyissuk, fel kell csatoljuk, be kell állítsuk, fel kell töltsük, le kell cseréljük… A természetet legtöbb esetben csak az ő képernyőjükön keresztül csodáljuk, s ha netán kijutunk az igaziba, az okossal fotózunk, visítva szaladunk el a többi élőlény elől, és a lefényképezett bogárról feltesszük a képet a fészbukra, feltéve a kérdést: “miféle szörny ez??? ” .
Hova jutottunk? Meddig megyünk még ezen az úton? Érezzük, tudjuk, hogy ez nincs rendjén, s mégsem változtatunk. Túlságosan elkényelmesedtünk. És ne mondjátok, hogy a fent elsoroltak nem az ördögtől valók, mert ezzel csupán saját magatokat akarjátok megnyugtatni… De, az ördögtől valók. Szépek, csillogóak, csábítóak, mindenfélét kínálnak, húznak el a természetes élettől, s mikor már elég messzire vagyunk, röhögve taposnak szét. Miért gyönyörködik el a mai ember inkább egy autó áramvonalában, egy okostelefon csinosságában, egy okosóra kecsességében, a szomszéd sokkal vékonyabb tévéjében, a beszélő mosógépben, mint az erdő üdeségében, a virágszirom finomságában, az életet lehelő fában, a lepke lebbenésében? Azt mondod te gyönyörködsz ez utóbbiakban? Mikor? Mikor már fáj a hiánya, s mikor a képernyőt kevésnek találod? Na ugye…
Ég az Amazonas. Terjed a pusztító láng. A föld tüdeje gyulladt meg. És nem tudjuk eloltani. Mi, innen a fotelből szörnyülködünk ugyan, s sopánkodunk, hogy nagy a baj, de valójában fel sem fogjuk mekkora valójában. De fel fogjuk érni ésszel, mert kénytelenek leszünk. És mit érünk akkor az okos gépeinkkel? Sőt, mit érünk most velük? Azon kívül, hogy eltunyultunk tőlük, mit nyertünk velük? Ürességet. Sok üres fejet, és ami rosszabb, sok üres lelket. Tudjuk, hogy így van, csak magunknak sem akarjuk beismerni. Kapaszkodunk szavakba, kapaszkodnánk egymásba, szeretnénk visszakapni az igazi emberi mivoltunkat, szeretnénk jobbak lenni… De már benne vagyunk a kelepcében. Már nem valószínű, hogy ebből ki tudunk szabadulni.
Nem ördögtől való a sok okos kütyü? Dehogynem….
Hozzászólások